Kézilabda: Kisvárdán lép pályára felkészülési tornán a Békéscsaba

2023. augusztus 9. 16:42 | Papp Ádám Sándor

A felkészülés felénél tart a női kézilabda NB I-ben szereplő Békéscsabai Előre NKSE. A csabai kézilabdázók csütörtökön és pénteken a Várda Kupa elnevezésű tornán vesznek részt, ahol két élvonalbeli csapat ellen lépnek pályára.

A Békéscsabai Előre NKSE július 10-én kezdte meg a felkészülést a 2023/2024-es bajnoki idényre. Az alapozás első felében a szakmai stáb célja a játékosok fizikai állapotának javítása, a technikai és taktikai elemek gyakorlása. A csabai együttes az utóbbi hetekben már több felkészülési mérkőzést is vívott, a lilák legutóbb a másodosztályú Orosháza otthonában arattak 11 gólos sikert. A csabai kézilabdázók csütörtökön és pénteken a Várda Kupán folytatják felkészülésüket.

– Szerintem hasznos felkészülési mérkőzéseket játszunk majd, mert eddig nagyobb részben másodosztályú ellenfelek ellen játszottunk. A torna nagyon jól fogja tükrözni a mostani állapotunkat és azt, hogyan állunk a felkészülésben – fogalmazott Szabó Dóra.

A Békéscsabai Előre NKSE a tornán két elsőosztályú ellenféllel szemben méri össze tudását, amely a csapat vezetőedzője szerint fontos mérföldkő lesz a felkészülésüket tekintve.

– Ez nagyon fontos torna lesz a csapatnak. Jelenleg a felkészülés ötödik hetében tartunk, harmincöt edzésen vannak túl a lányok és három mérkőzésen, melyből kettőt másodosztályú együttesek ellen vívtunk. A Várda Kupa jó lehetőség lesz arra, hogy felmérjük, hogy hol tartunk és lássuk, hogy mit kell még csinálnunk augusztus hátralévő részében – hangsúlyozta Rácz Sándor vezetőedző.

A Békéscsabai Előre NKSE csütörtökön a házigazda Kisvárda ellen, míg pénteken az MTK Budapest ellen lép pályára.

További programok »

FEL