Kézilabda: A sereghajtót fogadja a Békéscsaba

2023. január 19. 06:14 | Papp Ádám Sándor

Az utolsó helyezett Érd együttesét fogadja a női kézilabda NB I 11. fordulójában a Békéscsabai Előre NKSE pénteken. A találkozó győztese fontos lépést tehet az osztályban való bennmaradás irányába.

A csabai kézilabdázók legutóbbi hazai mérkőzésükön, december 30-án kétgólos győzelmet arattak a Budaörs ellen, majd az újévet nyolc gólos vereséggel kezdték a Kisvárda otthonában. Papp Bálint együttese tíz összecsapásból kétszer diadalmaskodott, így a tabella 12. pozícióját foglalja el.

– Nem rossz csapat az Érd, az eredményeiket látva sok együttessel szoros mérkőzéseket játszottak, a keretükben vannak rutinos kézilabdázók. Nekünk mindenképpen magunkra kell koncentrálnunk és azon az úton kell tovább menni, amelyen elindultunk. Említhetném azt a játékot, amely a Kisvárda ellen jellemzett minket a mérkőzés nagy részében, azt a végjátékot azonban el kell felejtenünk. Arra kell törekednünk, hogy stabilak maradjunk mind elől és hátul, illetve a közönségünk segítségével itthon kiharcoljuk a győzelmet – fogalmazott a békéscsabai vezetőedző.

Az Érd a bajnoki szezon nyitó fordulójában győzött utoljára, azóta zsinórban kilenc vereséget szenvedett, így az NB I utolsó helyén áll. A klub a múlt héten közös megegyezéssel szerződést bontott a korábban Békéscsabán dolgozó vezetőedzővel, Horváth Rolanddal.

– Tudjuk, hogy mindkét csapat számára nagyon fontos ez a mérkőzés. Egy nagyon küzdős, hajtós összecsapásra és hazai sikerre számítok. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy itthon tartsuk a két pontot – hangsúlyozta Gyimesi Kitti.

A Békéscsabai Előre NKSE – Érd összecsapás pénteken 18 órától kezdődik a Városi Sportcsarnokban.

További programok »

FEL