Kézilabda: a Magyar Kupában szerezné meg idei első sikerét a Békéscsaba

2021. január 20. 12:15 | Papp Ádám Sándor

A Tápiószele ellen, a Magyar Kupában folytatja a mérkőzésdömpinget a Békéscsabai Előre NKSE. A lila-fehérek először szerepelnek idén a sorozatban és bíznak abban, hogy megszerezhetik első győzelmüket tétmérkőzésen.

A csabai kézilabdázók legutóbb a Váci NKSE gárdáját fogadták hazai pályán a női NB I-ben. A vendégek fölényes, tizennégy gólos győzelmet arattak Békéscsabán, amellyel a viharsarki együttes a szezonbeli tizedik vereségét szenvedte el. Vida Gergő együttese a Magyar Kupában folytatja szereplését csütörtökön, a Tápiószele ellen. Szabó Dóra elmondta: céljuk az, hogy megszerezzék idei első győzelmüket és kiharcolják a továbbjutást az alacsonyabb osztályban szereplő együttes ellen.

– Szerintem egy ilyen kaliberű mérkőzést sem szabad tét nélküli meccsként felfogni. A továbbjutás a célunk a Magyar Kupában és minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt a találkozót behúzzuk – fogalmazott a Békéscsabai Előre NKSE hálóőre.

A csabai lányok ellenfele az NB II-ben szerepel, jelenleg a tabella második helyén áll. Vida Gergő elmondta, hogy a Tápiószele együttese jó játékerőből áll, korábbi NB I-es játékosok alkotják a keretüket.

– Szeretnénk minél kevesebb lerohanásgólt kapni, de minél többet lőni is. Mindenképpen a futás lesz a célunk, illetve az, hogy nagy tempót diktáljunk, mert ezzel a mérkőzéssel már készülünk a következő, Fehérvár elleni bajnokinkra is – emelte ki a vezetőedző.

A szakvezető hozzátette, hogy a csütörtöki kupatalálkozón a legutóbbi igazolás, Tamara Radojevic is bemutatkozhat a lila-fehéreknél. Az EURONOVEX USE – Békéscsabai Előre NKSE találkozó csütörtökön, 19 órától kezdődik a Szászbereki Sportcsarnokban.

További programok »

FEL