Kézilabda: a csapatépítés és a képzés a nyári tábor célja

2021. június 23. 17:59 | Papp Ádám Sándor

Egy héten keresztül minden a kézilabdáról szól a Mester Klubban, hiszen ott tartja nyári táborát a Békéscsabai Előre NKSE. Immár évtizedes hagyomány, hogy a csabai klub megszervezi táborát, amelyen a képzés mellett a csapatépítésre is nagy hangsúlyt fektetnek.

A csabai klub idén a 6 és 11 éves kor közötti kézilabdakedvelő gyermekek jelentkezését várta a nyári táborba. Az első turnusba közel 50 gyermek iratkozott be, többen közülük már az elmúlt években is itt voltak. 

– Nagyon jól érzem magamat, és van egy csomó barátom itt! – mondta mosolyogva a 6 éves Sajben Nina.

– Én is jól érzem itt magam, mert sok dolgot csinálunk. Egy nap két edzés van. Tavaly is voltam, akkor is nagyon jó volt. Szerintem ebben az évben is fogunk pólót festeni, gyöngyöt fűzünk. Sok helyre elmegyünk, ez a tábor nagyon jó – árulta el a behir.hu kérdésére Demjén Hanga Dorina.

A gyerekek a napi két edzés mellett kézműves és különböző ügyességi foglalkozásokon vehetnek részt. Püski Zsuzsa utánpótlás edző elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nyári táborban nagyobb figyelmet fordítanak az egyéni képzésre, mint az edzéseken.

– Úgy gondolom, hogy a gyerekek egy kicsit felszabadulnak a táborban, a versenyhelyzetből kikerülnek. Sokkal több időnk van ilyenkor arra, hogy az egyéni képzésre fókuszáljunk. Már a tavalyi tábor után is megállapítottuk, hogy nagyon hasznos volt a program: a fejlődés mellett sok új  gyermeket tudtunk toborozni. A másik része pedig az, hogy több játéklehetőséget kapnak, mert az edzéseken nem mindig van időnk kétkapus játékra, úgy mint a táborokban – mondta Püski Zsuzsa.

A Békéscsabai Előre NKSE szakmai vezetője kiemelte: immár évtizedes hagyomány a nyári táboruk megszervezése. A tapasztalatok alapján a programok elérik a kitűzött célokat.

– Elsősorban az alsó korosztályt célozzuk meg, egészen óvodásoktól, kisiskolás korig. Azért, szervezzük a gyerekeknek a tábort hogy érezzék: a kézilabda családhoz tartoznak. Továbbá a szülőknek szeretnénk segítséget nyújtani a nyári gyermekelhelyezéssel – hangsúlyozta Fábián Csaba.

Hozzátette: augusztus első hetében rendezik meg nyári táboruk második turnusát, amelyre eddig 30 gyermek jelentkezett. Fábián Csaba bízik abban, hogy a jövőben is töretlen érdeklődés övezi majd programjaikat.

További programok »

FEL