Kerékpárral Arany János nyomában

Egy csapatnyi kerékpáros gyülekezett szombaton reggel Békéscsabán, a Szent István téren, majd nyolc órakor el is indultak Nagyszalonta felé, hogy egy egész napos programmal – útközben, a frissítőpontokon versek felolvasásával, majd Arany szülőhelyének felfedezésével – emlékezzenek a költőre. A szervező a Fenntartható Térségért Alapítvány volt.

A mostani kerékpártúra talán legfiatalabb résztvevője az iskolás Bánki Máté, aki szüleivel érkezett a Szent István térre. Mint mondta, nagyon szeret biciklizni, most pedig azért vágott neki a „nagy útnak”, hogy láthassa Nagyszalontát, Arany János költő szülővárosát. Egy másik résztvevő, Pintér Béla éppen huszonöt évvel ezelőtt Párizsból kerekezett haza, élete része a mozgás, azonban tavaly volt egy Achilles-sérülése, és azóta nem sportolt. Megjegyezte: a túra jó alkalom arra, hogy megnézze, mit bír a lába, aztán ha minden jól megy, szeptemberben már a családjával fedezi majd fel Nagyszalontát.

A Fenntartható Térségért Alapítvány múlt évben először szervezett Arany János emléktúrát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium „Kerékpárral 7 határon át” programja támogatásával. Idén március 2-án volt Arany János születésének 200. évfordulója, ezért ezt az esztendőt az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-emlékévnek nyilvánította. Ennek jegyében idén kétszer szervez biciklitúrát Nagyszalontára az alapítvány.

 

 

– A mai program a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásának köszönhetően valósulhat meg, de lesz egy másik is majd szeptember 16-án Békéscsaba önkormányzatának támogatásával.  Békéscsabától csak mintegy ötven kilométerre van Nagyszalonta, de sokan nem jártak még ott. A kerékpártúra jó alkalom arra, hogy társaságban fedezzék fel ők is Arany szülőhelyét – mondta Gyebnár Péter, az alapítvány elnöke.

A mai nap folyamán a kerékpártúra résztvevői Nagyszalontán meglátogatják Arany szülőházát, ahol idegenvezető segítségével megtudhatják, hogyan élt, hogyan nevelkedett ott a költő. Utána elmennek a szoborparkba, ott található az a templom is, ahol Arany Jánost megkeresztelték. Ezt szintén megnézik, akárcsak a Csonka-toronyban, a költő munkásságáról szóló kiállítást.

Aki most lemaradt, szeptember 16-án még belevághat: akkor ismét kerékpártúra lesz Békéscsabáról Nagyszalontára. További információ a szeptemberi túráról a Fenntartható Térségért Alapítvány elnökétől, Gyebnár Pétertől kérhető a feta.bekes@gmail.com címen vagy a 30/654-1686 telefonszámon. Jelentkezni szeptember 6-áig lehet a FETA facebook oldalán: facebook.com/fetabringa

 

Megosztás:

Címke: , , , , , , ,