Kerékpárforgalmi létesítmények a Modern Városok Programja keretében

2017. szeptember 30. 17:40 | Mikóczy Erika

Békéscsaba többször is megkapta a kerékpáros-barát település címet. Városunkban ma számos kerékpárút szolgálja a biciklisek biztonságát, és továbbiak építését tervezik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből. Emellett a Modern Városok Programja keretében az iparterületek kiszolgálására, de turisztikai célra is épülhet kerékpárút.

 

Kerékpárutak Gerlán, Mezőmegyeren

 

Nagy Ferenc alpolgármester kiemelte: Békéscsabán az utóbbi néhány évben, az itt korábban megtelepedett nagyvállalatok erőteljesen fejlődnek. Sorra kezdtek gyártóüzem-, és technológiai fejlesztésekbe, amelyek számos új munkahely létrejöttét eredményezték. Ezek a fejlesztések maguk után vontak infrastrukturális igényeket; járdák, kerékpárutak, parkolók, közműhálózatok kiépítése vált egyre sürgetőbbé.

Az alpolgármester beszélt arról: időbe és fáradságba került meggyőzni a Modern Városok Program döntéshozóit arról, hogy a vállalatok igényei sürgetőek, de végül sikerrel jártak. 2016. december végén megjelent a kormány rendelete arról, hogy az állam támogatja a városban működő termelőüzemek további fejlődéséhez szükséges, a meglévő iparterületeket érintő, komplex infrastrukturális fejlesztéseket. Ebben a programcsomagban eredetileg 13 projekt volt, ezek közül 6 irányult kerékpárút-fejlesztésre. Időközben azonban a város által felhasználható TOP források bővültek így néhányat oda csoportosítottak át.

– A Modern Városok Programban az iparterületek kiszolgálását segítő infrastrukturális beruházások között így két kerékpárút-fejlesztést tervezünk, mindkettő inkább felújítás: a mezőmegyeri és a gerlai kerékpárutakról van szó. Az Északi iparterület kerékpárutas összekötése Gerla városrésszel elnevezésű projekt a több mint 15 éve épült kerékpárút felújítását célozza. Az új út a tervek szerint 2,0 -2,25 méter széles lesz, 2050 méter hosszban, a baloldalon halad, majd átmegy a 4239 számú úton, és onnan 2270 méter hosszban a jobb oldalon vezet. Az Élővíz-csatornán történő átvezetéshez egy kerékpárforgalom számára nyitott hidat is tervezünk építeni – fogalmazott Nagy Ferenc.

A Mezőmegyeren lakók jelentős számban a belső területekre járnak be dolgozni. A kerékpárút a településrész és az Északi Iparterület között teremt korszerűbb összeköttetést. Az alpolgármester megjegyezte, hogy a Berényi úton az Őszi utcától Mezőmegyer irányába a meglévő kerékpárút felújításával a kerékpáros közlekedés minősége jelentősen javul. A kerékpárút hossza az Őszi utcától a mezőmegyeri gyalogos és kerékpáros aluljáró építése során létesített kerékpárútig 2 050 m. Új beruházásként a lakott területet jelző tábláig mintegy 150 méter hosszan épülne egy kerékpárút-szakasz, valamint fontos kapcsolódó tervezett fejlesztés, hogy TOP forrásokból a Berényi úton az Őszi utcáig is elkészül a kerékpárút.

Nagy Ferenc hozzátette: bíznak abban, hogy a szükséges forrásokra vonatkozó kedvező kormányzati döntések meg fognak születni és hozzákezdhetnek a tervek megvalósításához.

 

Wenckheim turista- és kerékpárút

 

A Modern Városok Programja keretében épülhet ki a Wenckheim turista- és kerékpárút. Erre a célra 2,2 milliárd forint összegű központi költségvetési támogatást különítenek el a békéscsabai önkormányzat számára, amelyet a város három ütemben használhat majd fel.

A projekt keretében 20 kilométeres turisztikai kerékpárúttal kötnék össze a négy Békés megyei Wenckheim-kastélyt (Gyula, Gerla, Póstelek és Szabadkígyós). A kerékpárút a tervek szerint a Szabadkígyósi Wenckheim Kastély parkjából vezet Szabadkígyós majd Békéscsaba közigazgatási határáig, onnan a bányatavakhoz, érintve a Csabagyöngye szőlőültetvényt, majd tovább halad a Kerekegyházi úton és a Kígyósi út mentén.

A nyomvonal végigfut a Kétegyházi út melletti kerékpárúton, majd a Bartók Béla úton visz Békéscsaba belvárosába, az utóbbi években megépült kerékpárutakhoz és Békéscsaba emblematikus épületeihez. Innen a Dobozi útra, majd Gerlára kerekezhetünk a kastélyig. Gerláról elérhető a Dobozig már korábban megépült kerékpárút, vagy a Magvető utca folytatását képező úton Póstelekre mehetünk majd a kastélyromhoz, onnan pedig Gyulára, kapcsolódva a már megépített utakhoz is.

A 20 kilométeres kerékpárúton a tervek szerint különböző turisztikai attrakciókkal is találkozhatnak majd a kerékpárosok, lesznek pihenőhelyek, de kilátó, madárles, DIRT pálya és praktikus okokból pumpapont is.

 

További programok »

FEL