Július közepén kezdődik a szarvasi Cervinus Művészeti Fesztivál

2018. június 12. 14:10 | behir.hu

Nyolc zenés, táncos előadással mutatkozik be a szarvasi Cervinus Teátrum az idei Cervinus Művészeti Fesztiválon - hangzott el a kéthetes program beharangozó sajtótájékoztatóján kedden, Szarvason. 

 

 

Mint Csasztvan András, a színház ügyvezető igazgatója elmondta, az előző esztendőhöz képest négy nappal bővült a program és kizárólag a színház saját produkcióit mutatják be a Vízi Színházban.

A fesztivál július 11-én musical gálával kezdődik, majd másnap a Valahol Európában című musicallel folytatódik. Július 14-én mutatják be Ármány és szerelem című zenés darabot, majd a következő napon a Lili bárónő című operettet. Mindhárom darabot Varga Viktor, a színház főrendezője viszi színre.

Július 16-án egy szlovák író, Peter Karvas Éjféli mise című tragikomédiáját adja elő a teátrum felolvasószínház keretében, majd 18-án Nyáresti kabaré címmel zenés szórakoztató műsort láthatnak az érdeklődők. Mindkét előadást Dósa Zsuzsa, a színház művészeti vezetője rendezi.

A szarvasi Tessedik Táncegyüttes az idén ünnepeli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileum alkalmából néptáncgálát tartanak július 19-én 60 táncos és a műfaj legjelesebb zenekarainak közreműködésével.

Július 20. és 22. között a Csodaszarvas, majd a Hotel Menthol című musical kerül színre. A két előadást szintén Varga Viktor rendezi.

A Cervinus Teátrumban szlovák nyelvű előadások is szerepelnek a repertoáron, így a fesztivál zárásaként Drótos Jankó címmel mutatnak be szlovák nyelvű ifjúsági táncszínházi darabot, amely Csasztvan András rendező és koreográfus szerint azok számára is élvezhető kikapcsolódást nyújt, akik nem ismerik a nyelvet.

 

Forrás: MTI

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL