Hamarosan a Szarvasi Vízi Színházban is elbúcsúznak a nyártól

2022. augusztus 18. 18:47 | behir.hu

A színház műsora idén is egyedülálló volt, azonban ahogy a nyárnak, úgy az előadásoknak is a végéhez közeledünk, az évadot hivatalosan augusztus 21-én vasárnap díjkiosztó gálával zárják le.

A Szarvasi Vízi Színházban megrendezett összművészeti fesztivál csütörtökön a Szerelmes rögtönzések, pénteken pedig a Macskafogó című darabbal folytatódik tovább, majd augusztus 21-én, vasárnap egy díjkiosztóval egybekötött gálaműsort tartanak.

Az idei évadról a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója elmondta, hogy július közepétől augusztus végéig majdnem minden este előadásokkal várták és várják is még a nézőket.

– Vannak olyan előadások, amelyek telt házasak. Idén ilyen volt például a Monte Cristo grófja, amit a nézők több alkalommal is láthattak a színpadon. A darab már hetedik éve megy nagy sikerrel a Szarvasi Vízi Színházban, a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek előadásában – mondta el Csasztvan András.

A nyári műsorkínálatban minden korosztály megtalálhatta a számára szimpatikus darabokat. A magyar és a szlovák nyelvű előadások mellett koncerteket is szerveztek.

Szarvas polgármestere kiemelte, hogy a helyi turizmusnak a természeti adottságok mellett a színház is kiemelkedő attrakciója.

– A Szarvasi Vízi Színház 12 éve működik és az ország minden pontjáról érkeznek nézők az előadásokra, sokan a nyaralásuk részeként látogatnak el hozzánk. Azt gondolom, hogy ez a városnak és az idegenforgalmi szolgáltatóknak is egyaránt nagyon fontos – osztotta meg gondolatait Babák Mihály. Hozzátette, hogy sokszor hónapokkal előre elfogynak a jegyek egy-egy darabra.

Az idei évadnak azonban még nincsen vége, augusztus 25-én, csütörtökön A vadak ura című musicalt láthatják a nézők, 26-án pénteken jótékonysági koncert lesz az üldözött keresztények megsegítésére, 27-én szombaton pedig Majsai Gábor és a Magyar Honvédség Légierő Zenekar lép színpadra.

Osgyán Ágnes

További programok »

Kultúra

FEL