Juhász Zoltán: Akár lézerhárfázhatunk is a Békés Megyei Könyvtárban

2024. május 8. 13:48 | Mikóczy Erika

LézerSzimfónia interaktív hangszerkiállítás látható és hallható a Békés Megyei Könyvtárban. A rendhagyó kiállításról Juhász Zoltánnal, az intézmény igazgatójával beszélgetett a 7.Tv Csabai Forgatag című műsorában Csiffáry Zsuzsanna műsorvezető.

 

– Nem hagyományos, de igazán különleges élményt nyújtó kiállításról van. Hogyan képzeljük el a LézerSzimfóniát, és hogy került Békéscsabára?

– Ha kiállításra gondolunk, akkor talán az első, amit elmondanak, hogy nem szabad megérinteni, nem szabad hozzáérni, legyen szó festményről vagy fotókról. Ennek a Székelyudvarhelyről érkezett hangszerkiállításnak viszont az a különlegessége, hogy meg lehet érinteni, sőt, meg is kell. Ki kell próbálni minden hangszert, amelyet kiállítottunk. Az ottani könyvtár 2022-ben csatlakozott a zene évéhez és 8 különleges hangszert mutatott be az érdeklődőknek. Ezt a hangszerkiállítást tekintettük meg a kollegáimmal tavaly, majd októberben, egy szakmai napot követően megállapodtunk Szőcs Endre ottani igazgató úrral, hogy amint lehetőségünk lesz rá, elhozzuk ezt a különlegességet Békéscsabára. Idén márciusban az Internet Fiesta részeként ezt a tervet sikerült is megvalósítanunk.

 

– Meddig és hogyan lehet látogatni ezt a kiállítást?

– Vannak meghirdetett időpontjaink, szombat délutánonként például bárki megtekintheti, kipróbálhatja ezeket az eszközöket, mindössze az olvasójegye kell hozzá. Az iskoláknak, kulturális intézményeknek külön meghívásos alapon is felkínáltuk ezt a lehetőséget. Ők egyeztetést követően tudnak bejönni a könyvtárba kipróbálni ezt a technikát.

 

 

– Mi minden van ezen a kiállításon, mit lehet kipróbálni?

– A bemutató egy hologram-videóval kezdődik. Ezt a felvételt Székelyudvarhelyen készítettek el a könyvtárosok a zeneiskolások bevonásával. A bemutató videó után szabadon lehet az itt levő nyolc hangszert kipróbálni. Minden állomáson fejhallgatóval hallhatja az érdeklődő az általa valamilyen formában előállított zenei hangokat, így senki sem zavarja a másikat. Nyolc különleges hangszer található tehát ezen a kiállításon, ezek mindegyike árammal működik, elektronikus hangszerekről van szó, nem pedig hagyományos készülékekről. Húrokat, billentyűket nem találunk, viszont különböző modern, 21. századi technológiákat alkalmazva lehet hangokat, akár muzsikát létrehozni az eszközökkel. Az egyik leglátványosabb hangszer a lézerhárfa – a kiállítás neve is innen jött: LézerSzimfónia. Ezt a lézerhárfát a ’70-es években Jean-Michel Jarre tette ismertté. Ha a lézerhárfához nyúlunk, ha a kezünkkel „megpengetjük”, hangokat tudunk előállítani, akár dallamokat játszhatunk. Emellett van légdob, vagy teremin, ami a világ egyik legelső elektronikus hangszere volt. Ez is kipróbálható a könyvtárban.

 

Kiknek, melyik korosztálynak ajánlja az intézmény az interaktív kiállítást?

– Egyedi kiállításról van szó, nyolc ilyen hangszer talán nincs úgy a világon sehol sem egy helyen, mint jelenleg Békéscsabán. Ezért is nagy öröm a számunkra, hogy a székelyudvarhelyi világpremiert követően Békéscsabán is be tudjuk ezt mutatni. Mivel nem hagyományos hangszerek ezek, úgy gondolom, hogy a modern technológia iránt érdeklődők számára ugyanolyan vonzó lehet, mint a zenekedvelők számára. Tehát gyerekektől a felnőtteken át egészen a nyugdíjasokig szívesen ajánlom ezt a lehetőséget mindenkinek.

 

– Az egyedi kiállításon túl még milyen programokkal várják az érdeklődőket?

– Csatlakozunk mi is a Csabai Nyár rendezvénysorozathoz. Különböző programok lesznek majd a könyvtárban, illetve a könyvtár falain kívül. Június 1-jén lesz az 5. Csabai Könyvbörze, amikor is a használt könyvek vásárát fogjuk megszervezni a civilekkel együttműködve. Június 13-án indul a 95. Ünnepi Könyvhét, amely az egyik legnagyobb könyves ünnep. Majd pedig következik a Múzeumok Éjszakája, amely a Munkácsy Negyed intézményeként számunkra is feladatot jelent, mi is négy programmal készülünk ezen a délutánon. Egész nyáron lesznek majd a Digilabor könyvtári alkotóműhelyben különböző tematikájú programjaink, mint például a robotika, a könyvkötészet, a varrás. Ezekre is minden érdeklődőt várunk.

További programok »

FEL