Húrok nélkül is pengethető a lézerhárfa a Megyei Könyvtárban

2024. június 29. 11:45 | Fajó Attila

A Csabai Nyár programsorozat részeként a Békés Megyei Könyvtár különleges, elektronikus hangszer kiállítását tekinthették meg az érdeklődők, péntek délután. A kurátori tárlatvezetést Juhász Zoltán könyvtárigazgató tartotta.

– A kiállítás március végi megnyitása óta mintegy húsz alkalommal tarthattunk a maihoz hasonló kurátori tárlatvezetést. Mintegy ötszázan látták eddig a különleges tárlatot – mondta el Juhász Zoltán igazgató, a Békés Megyei Könyvtár képviseletében. 

márciusban megnyílt kiállítást a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár munkatársainak segítségével importálták a megyei könyvtár munkatársai Békéscsabára. A székelyudvarhelyiek a különleges hangszereket Olaszországból, Nagy-Britanniából és Ázsiából vásárolták meg, így egy Európában, a maga nemében egyedülálló gyűjteményt állítottak össze. Az eszközök a hangzavar elkerülése érdekében füllhallgatóval kezelhetők. A hangszerek kezeléséről, megszólaltatásáról egy hologramvideó nyújtott tájékoztatást.

– Nagyon különleges zenei világa van ezeknek a hangszereknek, a hangzásuk is teljesen más, mint amit eddig hallottam – fogalmazott Vágréti Csongor, aki most először látta az elektronikus hangszerek gyűjteményét.

A kurátori tárlatvezetéssel megtekinthető Lézerszimfónia kiállítást, interaktív hangszerbemutatóval egybekötve augusztus 9-én ismét lesz lehetősége élvezni az érdeklődőknek, a Csaba Nyár részeként. 

További programok »

FEL