Jöttek, láttak, főztek – vietnámi diákok és oktatók látogattak a Keribe

2024. október 21. 18:34 | Gulyás Gergő

Szeptember elején érkeztek a dél-kelet ázsiai országból a diákok és az oktatók a Békéscsabai Szakképzési Centrum Zwack József Technikum és Szakképző Iskolájába, hogy itt töltsék gyakorlatukat. A szűk két hónap alatt megismerkedtek a magyar gasztronómia alapjaival, valamint a várost is megtekintették. Amazing! - így fogalmaztak, akár a városról, akár a magyar ételekről kérdeztük őket.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Békéscsabai Szakképzési Centrum és a vietnámi Saigontourist Hospitality College középiskola együttműködési megállapodást kötött még tavaly szeptemberben. A cserediák programnak köszönhetően idén tavasszal a csabai iskolások utaztak Ho Si Minh városába, hogy megismerjék és elsajátítsák az ottani oktatást, gasztronómiát és kultúrát. Az ősszel pedig két oktató és három tanuló érkezett a mi városunkba, hogy megismerkedjenek a magyar gasztronómiával és szokásokkal.

– Ennek a megállapodásnak az a lényege, hogy a két iskola szakmai együttműködést valósít meg a gasztronómia területén. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kölcsönösen tanulókat és oktatókat küldünk egymás iskolájába, és a cél az az, hogy mindenki a saját, hagyományos nemzeti ételeit megmutassa a másik ország képviselőinek. Az ideérkező diákok és oktatók a saját ételeikről és konyhájukról is tartottak bemutatót. Az együttműködésnek köszönhetően először a Keriből utaztak diákok és tanárok a dél-kelet ázsiai országba, összesen kettő oktatót és négy tanulót sikerült kiküldenünk az Erasmus+ program segítségével és mindenki számára egyedülálló és maradandó élmény volt a kint tartózkodás – ismertette Szabados Edit, a Békéscsabai Szakképzési Centrum nemzetközi koordinátora.

 

Vietnámi cserediákok főztek a Keriben (Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu)

 

Horváth Ferenc oktató tagja volt annak a hat fős küldöttségnek, akik tavasszal utazhattak Ho Si Minh városába. Úgy fogalmazott, hogy nagyon sokat tanultak nem csak az ételekről, hanem a vietnámi emberek szokásairól is.

– Nagyon nagy élmény volt egy egészen más kultúrát, egészen más alapanyagokat megismerni, és azt, hogy náluk nemigen van pazarlás. A rizstészta az elengedhetetlen a mindennapi fogyasztásban Vietnámban, a csípős dolgok szintén megtalálhatóak az ételeikben. Pontosan 26 napot töltöttünk kint, ezalatt volt alkalmunk megismerni a tradicionális ételek mellett a vietnámi hagyományokat és szokásokat is. Az elmondható, hogy az ottani diákok és oktatók is rendkívül segítőkészek és barátságosak voltak velünk, egy rossz szavunk nem lehet a kint eltöltött időre – tette hozzá a Keri oktatója.

 

Vietnámi cserediákok főztek a Keriben (Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu)

 

Nguyen Thi Tuyet Van oktató arról számolt be, hogy nagyon élvezték az itteni kicsit hidegebb és borongósabb időjárást és a magyar konyhát is. Elmondta, hogy nagyon különböző a két konyha, és alapvetően meglepő volt számára, hogy minden étkezésnél kést, villát és kanalat használunk, hiszen náluk ez nem megszokott. Emellett nagyon nagy különbség van maga az ételek között is, hiszen náluk nagy hagyománya van a rizsnek, ami nálunk nem annyira megszokott. Hozzátette még, hogy szeretne köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a cserediák program létrejöhessen, és összességében nagyon hálás, hogy itt lehettek az elmúlt időszakban.

Tran Huu Le Minh az egyik diák kiemelte, hogy nagyon tiszta város Békéscsaba és nagyon tetszett neki maga a környezet és a város rendezettsége. Emellett nagyon tetszett neki a magyar konyha és a magyar ételek, többek között a halászlevet is megkóstolta az itt tartózkodása alatt. Hozzátette, hogy egy tradicionális vietnámi levest készítettek az ottjárttunkkor, amit csirkecsontokból főztek, vietnámi fűszerekkel és tésztával tarkítva. Elmondta még, hogy az itteni diákok és tanárok is rendkívül barátságosak és segítőkészek voltak, így sokat tudtak tanulni a társaival a magyar ételekről.

 

Vietnámi cserediákok főztek a Keriben (Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu)

 

A csaknem két hónapos látogatás egy záróvacsorával zárul, majd azt követően utaznak vissza a diákok és az oktatók Ho Si Minh városába.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Vigyázz, kész, rajt! - Új csarnokot adtak át az akadémián

350 millió forintból új csarnokot adtak át a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 4-es Honvéd utcai központjában, pénteken. A fejlesztésnek köszönhetően az utánpótlás csapatok az év minden napján fedett körülmények között készülhetnek, ezzel is könnyebbé téve az ifjú labdarúgók oktatásák.
2024. október 25. 18:40
FEL