– Mi volt az alapötlet, amely elindította ennek a filmnek az elkészítését?
Major Gyula: – A szabadkígyósi kastély felújítása, a Wenckheim-kerékpárút kialakítása egy nagyobb érdeklődést hozott magával a kastély iránt. Akkoriban kezdtünk el gondolkodni azon, hogy nagyon sok embernek van valamilyen kötődése itt, Békés megyében a Wenckheimek iránt. Van, aki ismeri a múltjukat, vannak, akik, hallották a nevüket, vagy csak jártak például egy kastélyparkban. Békés sok településen van Wenckheim hagyaték vagy épület, ebből 13-ban forgattunk. Ez a film az emberekről szól, hogy kik voltak a Wenckheimek és kik ma, többe most élő leszármazott meg is szólal a filmben. Közülük néhányan az év egy részét itt töltik Magyarországon. De megszólalnak olyan emberek is, akik maguk, vagy a felmenőik ismerték őket még régen, például az egykori cselédek gyermekei, de megszólalnak a helytörténészek is. Mi még gyerekként azt tanultuk, hogy a grófok gazdag, népsanyargató emberek voltak, akik csak szórakoztak – a film megmutatja, milyenek voltak valójában.
– Az arisztokrata családok története általában jól dokumentált, tehát volt miből dolgozni. De hogyan teremtették meg a dokumentumfilm anyagi hátterét?
Gyurkó Dániel: – Nagyon messze vagyunk a tervezett összegektől, mondhatjuk, hogy félig-meddig szerelemből készült ez a film, a szívünk vitt tovább bennünket. A tervezett összegnek úgy egyharmada jött össze. Megértem, hogy a mai anyagi helyzetben az önkormányzatok nem tudnak bennünket úgy támogatni, ahogy szeretnének.
– Akik benne voltak a film készítésében, hogyan élték meg ezt a helyzetet?
Major Gyula: – Hónapokon át mondhatni ingyen dolgozott a stáb, miközben használta a saját, olykor több millió forint értékű felszereléseit. Menet közben azért fejleszteni is kellett, hiszen a technikai eszközök gyorsan elavulnak, leamortizálódnak.
– Nagyjából három évig tartott a film készítése. Hogyan épült fel ez a három év, milyen folyamatok követték egymást?
Major Gyula: – Amikor elkezdtünk foglalkozni a témával, összeállítottunk egy kvázi szakértői csapatot olyan emberekből, akiknek valamilyen közük lehetett a témához, vagy a családhoz. Voltak a csapatban történészek, helytörténészek, muzeológusok, kultúrával foglalkozó szakemberek, operatőrök, egyes városvezetők. Kikristályosodott, hogy kiket lehetne megkeresni: elsősorban természetesen olyan családtagokat, leszármazottakat, akik az év egy részében itthon vannak. Velük egyeztettünk, fotókat, archív anyagokat kértünk tőlük, sokat beszélgettünk velük, majd időpontokat egyeztettünk különböző helyszínekre a forgatásokhoz. Kaptunk ötleteket, hogy még mely településekre lenne érdemes elmenni, ott egyeztettünk például a településvezetőkkel, hogy megtudjuk, milyen emlékeket őriznek, él-e még valaki, aki ismerte a Wenckheimeket… és még sorolhatnám.
Végül mindezekből összejött egy hatalmas anyaghalmaz, és el kellett kezdeni gondolkodni, hogyan építjük fel a filmet. Ez hatalmas munka, amelyben segített nekem egy dramaturg, Bagdi László, segített az operatőr, és volt egy jó vágó is – mi láttuk át, hogy mi az, ami megvan, és milyen ív mentén kell abból felépíteni a filmet.
– Mit szólt a környezet mindehhez?
Gyurkó Dániel: – Amikor nagyjából megvolt a forgatókönyvünk, felkerestem a család Kígyóson és Dobozon élő tagjait, illetve azokat az embereket is, akik még esetleg nyilatkozhatnak. Kaptunk információt arról, hogy valakiket gyerekként mennyit segítettek a grófék. Végül annyi információ lett, hogy akár még két évig tudnánk forgatni tovább ezt a filmet, de természetesen van egy határ, ahol meg kellett állnunk. Így is a tervezett 50 perc helyett 70 perces lett ez a dokumentumfilm.
– A film bemutatójára nagyon sok arisztokrata jött el. Nekünk, de róluk szól a film. Milyen visszajelzések érkeztek tőlük, és általában hogy tetszett a közönségnek a premier?
Major Gyula: – Az emberben van egy izgalom minden bemutatón, pláne, ha olyan emberek is ülnek a közönség soraiban, akikről szól a film. Csáky Ilona grófnő megjegyezte, hogy volt, amiről nem is tudott, amit nekünk sikerült kinyomoznunk, miszerint Pusztaszőlősön, Kaszaper mellett egy kastély az ő nagymamájáé volt, és ott országos hírű szőke mangalicát tenyésztettek rendkívül korszerű technológiával. Egyébként több érintettnek is könnyes lett a szeme a film láttán. Persze rendezőként, ha lehetne, még finomítanám, de ezt egy idő után el kell engedni.
Gyurkó Dániel: – Mindennél többet ért az látni, mennyire megérintette őket a film. Megkönnyezték nemcsak a Wenckheimek leszármazottai, hanem azok is, akik valamilyen formában hozzátettek ehhez. Ez mindent megért. A szabadkígyósi polgármester, de szinte mindenki, aki ott volt, elégedetten távozott a bemutatóról. Pörgött a film, végig élvezhető volt, szerintem ez az egyik legjobban sikerült dokumentumfilmje Major Gyulának.
