Az érdeklődők egy kivételezett helyzetben voltak, ugyanis A Wenckheimek című mozit a vasárnapi premier előtti vetítésen láthatták. Többek között megjelent Gróf Wenckheim Karin és Gróf Wenckheim Frederick (Wenckheim Krisztina ükunokája), Gróf Wenckheim László és Gróf Csáky Ilona, illetve a Tisza család képviselői: Tisza Ilona és Nitsch Gábor.

Gróf Wenckheim László, Gyurkó Dániel, Gróf Csáky Ilona és Major Gyula – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– A film apropóját tulajdonképpen a kastély megszépülése adta – mondta Major Gyula rendező. – Valamint az is közrejátszott az elkészítésében, hogy a Wenckheimek közöttünk élnek, itt laknak, illetve időnként az év egy részét itt töltik. A mozi arra keresi a választ, hogy mit is jelent a békésiek számára a Wenckheim név?
Elmondása szerint borzasztó nagy fába vágták a fejszéjüket, ugyanis a forgatás során rengeteg történet bukkant elő. A 70 peres anyag az összes olyan helyszínnt bemutatja, ahol valamilyen Wenckheim-hagyaték, -kastély, vagy -épület fellelhető. Egyebek mellett olyan idős emberekkel is találkoztak, akik a cselédek leszármazottjai voltak.
– Amikor 2010-ben hazajöttem egy németországi hajóútról, mondtam Gyulának, hogy jó lenne, ha a következőre ő is elkísérne – mesélte Gyurkó Dániel producer. – És akkor készítettük el a Kikirikit, azt követően pedig jó néhány mást is.
Ezúttal Békés megye tizennyolc kastélyánál és kúriájánál forgattak. Kiemelte, a felvételek során a Wenckheim család szinte mindenben segített nekik. A forgatókönyvet Váncsa Klára és Orodán Zsuzsa állította össze, sokszor azonban letértek az eredeti ösvényről, mert számos alkalommal új helyzetbe kerültek.
– Nekem a kedvenc témám az 1848-49-es forradalom és szabadságharc – jegyezte meg dr. Takács Árpád főispán. – Természetesen az azt következő időszak is: többek között a kiegyezés, a dualizmus, amikor hazánk óriásit fejlődött, ahogy Békés megye is. Amikor 1849-ben Wenckheim Krisztina megszületett, akkor épp báró Wenckheim Béla volt a főispán. Később a báró belügyminiszter lett, majd 1875-ben, a kastély építésének évében miniszterelnök és 1879-ben, a kastély befejezése esztendejében hunyt el.
***
A filmet rendezte: Major Gyula; producer: Gyurkó Dániel; társproducer: Folberth Péter; kép: ifj. Major Gyula és Molnár Előd; dramaturg: Bagdi László. Vágó: Major Éva Anna; narrátor: Tomanek Gábor.
A hivatalos premier november 30-án (vasárnap) 18 órakor lesz a Csabagyöngyében.

Folberth Péter, Molnár Előd, Major Éva Anna, ifj. Major Gyula, Gyurkó Dániel, Major Gyula, Bagdi László
és Fábián Tamás, az est moderátora – Fotó: Such Tamás / behir.hu