Ismét hazavihették az elsősök a Békéscsabáról gyerekeknek dióhéjban kötetet

2016. augusztus 24. 16:09 | Laczkó Viktória

Gyermekeknek szóló ismeretterjesztő könyvet mutattak be a Békéscsabai Evangélikus Általános Iskolában. A Békéscsabáról gyerekeknek dióhéjban című könyv szerzője és illusztrátora, Berényi Nagy Péter rengeteg játékos, színes feladattal mutatja be a várost, ezzel is érdekesebbé téve az ismeretszerzést a fiatalok számára.

A Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság 2009 októberében döntött úgy, hogy Békéscsabáról gyerekeknek címmel ismeretterjesztő könyvet ad ki a 6-12 éves tanulók számára. A 2010/2011-es tanévben kapták meg először az elsősök és tanítóik, és ez a hagyomány az idei évben is folytatódik. Elsőként kapták meg az iskolába készülő gyerekek a Békéscsabáról gyerekeknek dióhéjban című kötetet az evangélikus iskolában. Szarvas Péter a helyszínen elmondta: - A fiatalok tájékozódhatnak Békéscsaba régmúlt történelméről, jelenkoráról, leghíresebb személyiségeinkről a könyvből. Ezen keresztül természetesen azt a várost meg tudják ismerni, ahol születtek, ahol élnek, ahol iskolába járnak.

Bíró Csaba képviselő, a KIOS bizottság elnöke pozitív visszajelzéseket kapott az elmúlt esztendőkben a könyvvel kapcsolatban: - Nagyon jó visszajelzések voltak, már az első évben is kérdezték, hogy hogyan lehet szerezni egyet, mert a másik testvérnek van és a kisebb is szeretne egy példányt a Békéscsabáról gyerekeknek dióhéjban-ból. És természetesen a könyv hátterét nem kereskedelmi úton próbáljuk megteremteni, hanem a város költségvetésében szerepel, megpróbáljuk minden évben biztosítani a gyerekeknek. Minden tanévkezdésben odaadjuk díjmentesen az elsősöknek, próbálunk nekik kedveskedni, próbáljuk egy kicsit játékosan bevezeti őket. Megmutatjuk, hogy ilyen könyvekből fognak tanulni és az is fontos, hogy minél nagyobb örömet tudjunk nekik szerezni.

Kiss Tibor alpolgármester is kiállt amellett a kezdeményezés mellett, hogy ez a könyv legyen az első meséskönyvük a diákoknak, amikor megismerkednek az írás tudományával. És amikor barátságba kerülnek a könyvekkel, akkor legyen egy olyan könyvük, ami Békéscsabáról szól. - Szerintem egy nagyon zseniális ötlet volt, interaktív - fogalmazott. 

A városvezetés ebben a tanévben hatszáz diáknak osztja ki ingyenesen a játékos, rajzos fejtörőt.

FEL