Irodalmi délután a fehér bot nemzetközi napján

2018. október 15. 19:19 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Október 15. a látássérültek világnapja, amely a vakok utcai közlekedésének elengedhetetlen segédeszközéről, a fehér botról kapta a nevét. Ebből az alkalomból a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete irodalmi délutánt rendezett.

 

 

A Békéscsabai Jókai Színház művészei olyan verseket olvastak fel a délutánon, amelyeket az országos szövetség centenáriumi pályázatára írtak a vak vagy gyengén látó költők. A felhívásra beküldött 45 alkotás közül a hét legjobbat a teátrum művészei nem csupán előadták, hanem közülük három verset meg is zenésítettek.

A gyulai Fazekas Géza Magamról című verse volt az egyik ilyen alkotás. A megyei szervezet nem csupán a verset nevezte be az országos pályázatra, hanem az alkotót felterjesztette a Centenáriumi Emlékplakett elismerésre is.

A szintén Békés megyei Balláné Laufleur Anna Köszöntő című verse is elhangzott a Békés Megyei Könyvtárban. A költő szerint a versekkel könnyebb érzékeltetni a vakok és látássérültek hétköznapi problémáit. Mint mondta: sok esetben még a sorstársai is nehezen értik egymás problémáit, ezért talán az érzések megfogalmazásával és leírásával egyszerűbb azokat átadni.

– Az éves programunkba tettünk egy irodalmi délutánt is, amelynek az az apropója, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége az idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját. Az országos szövetség által év elején kiírt „Múlt, Jelen, Jövő” verspályázatra érkezett alkotásokból tartunk egy kis ízelítőt - emelte ki Nagy Zsuzsanna. A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének elnöke hozzátette: a megyében már október 6-án megrendezték a Fehér bot napi ünnepségét. Mint mondta, erre azért volt szükség, mert a tagság egy része képviseli Békés megyét az országos rendezvényen október 15-én, ahol nem csupán a fehér bot nemzetközi napját, hanem a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének 100 éves fennállását is megünneplik.

További programok »

FEL