Művészi látásmód a látássérülteknél

2018. április 27. 06:45 | Zsíros András

„Viharsaki Fény-Űzők” címmel rendezett kiállítást a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete a Békés Megyei Könyvtárban. A tárlaton az egyesület tagjainak irodalmi, képzőművészeti és kézműves alkotásaival ismerkedhetnek meg a látogatók, a csütörtöki megnyitón pedig előadásukkal is bemutatkozhattak a látássérült művészek.

„Van egy hely a földön, hol látok! Ott gyűlnek a komák, a barátok!” – szavalta a látássérült Vad Zsigmond versét Ádász István, az egyesület alelnöke a megnyitón, ahol a bemutatott munkák bizonyítják: testi hiányossággal is lehet valaki teljes értékű művész.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a nyilvánosság elé tárták tevékenységük eredményét az alkotók. Több évente rendez kiállítást az egyesület a tagok festményeiből, mondta el az egyesület elnöke. Nagy Zsuzsanna azt is elárulta, hogy több, akár a megyén kívüli rendezvényre is rendszeresen kapnak meghívást fellépésre kultúrcsoportjuk tagjai. Ezekre is készülve hetente tartanak próbákat, januártól pedig kreatív foglalkozást is indítottak, ahol új technikákkal, legutóbb például a papírfonással ismerkedtek meg, és készítettek belőlük különféle használati tárgyakat.

A mostani tárlatnak otthont adó könyvtár igazgatója elmondta, fontosnak tartották, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak az egyesület művészeti tevékenységének. Rakonczás Szilvia úgy fogalmazott, azzal együtt, hogy valamilyen hiánnyal, hátránnyal élnek a vakok és gyengénlátók, az alkotókedvük nekik is megvan.

A kiállítás két héten át látogatható a Békés Megyei Könyvtár aulájában.

 

 

További programok »

FEL