Pompás terítékkel, csokoládé mesterművekkel és különböző illatozó nedűkkel várták a közönséget az Ínyenc Esték rendezvénysorozat házigazdái, akik egyben az Év Pálinkás Bonbonja verseny megálmodói is. A két rendezvény nem áll távol egymástól, ugyanis a felsorakoztatott csokoládé repertoárt a versenyre készült különleges bonbonok adták, melyek mindegyikéhez egy hozzá illő italt kóstolhattak az összegyűlt ínyencek.
Egy ilyen harmónia összeállításánál sok hozzávalónak kell a helyén lennie ahhoz, hogy mevalósuhasson a tökéletes ízkombináció, ez pedig nagyon pontos és aprólékos közös munkát igényelt a mesteremberek részéről, akik minden egyes részletet, ízt, illatot és látványt összevetve alkották meg az este ínyencségeit.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
– Szeretnénk az embereket edukálni azzal kapcsolatban, milyen jó pálinka, bor, csokoládé, illetve ezeknek a közös tényezőjét szeretnénk bemutatni. Sokan azt sem tudják, mi az, hogy csokoládé; azt, hogy ez egy gyümölcs, abból készül. Világszerte is kevésbé fogyasztanak csokoládét. Minél magasabb kakaótartalmú csokoládét fogyasztunk, annál kevesebb benne a cukor, tele van antioxidánssal, tisztítja a vérereket is, ha valaki jól használja és nem falja – hangsúlyozta Veszely Attila csokoládémester.
Fabulya Attila sommelier a rendezvény ötletgazdájaként kiemelte: az Ínyenc Esték sorozat azt tűzte zászlajára, hogy megismertessék az emberekkel a hazai, Kárpát-medencei és akár a világ különböző italait, ételeit, különböző fűszereit és ezeknek a harmónáját, a tökéletességet keresik majd az esteken.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
A rendezvénysorozat első része és programja a csokoládé volt, amelyhez több hungarikumot is kipróbálhattak a kostolók. A pálinka nagyon jól harmonizál a csokoládéval, továbbá terítéken volt még a híres egri bikavér és a tokaji aszú is.
– Nem mindegy, hogy fehér csokoládéhoz, étcsokoládéhoz, vagy tejcsokoládéhoz pontosan mi is passzol, hiszen a fehér csokoládé édesebb karaktere, a tejcsokoládé selymessége, míg az étcsokoládé picit rusztikusabb, fanyarabb, kimondottan akár ásványosabb karaktere hogyan harmozál különböző italokkal párosítva. Ez egy izgalmas ízutazás mindannyiunk számára – fejtette ki az okleveles sommelier