Influenzaszezon: ideje felkészülni

Békéscsabán is egyre több az influenzás, járványról azonban még nem lehet beszélni. Ugyanakkor a szakemberek szerint érdemes beoltatni magunkat, ugyanis a védőoltással meg lehet előzni a betegség kialakulását.

Vannak, akik többet, vannak, akik kevesebbet járnak közösségbe. A postások sokszor fordulnak meg olyan helyeken vagy érintkeznek olyan emberekkel, akiktől elkaphatják az influenzát. Ezért ők ingyen kapják az influenza elleni védőoltást.

– Kapunk a belső kommunikációs csatornán megelőzési ajánlásokat, amelyeket országosan a tisztifőorvosi szolgálat javasol. A Magyar Posta Zrt. kifizeti az influenza elleni védőoltást – mondta a Békéscsaba 1. Posta üzemeltetési vezetője, Fabinyi Gabriella.

Az influenza jellemzően magas lázzal, hurutos tünetekkel, izom– és végtagfájdalmakkal jár, emellett különböző szövődményeket is okozhat. A szakemberek szerint a betegség megelőzhető sok folyadék- és bőséges vitamin-bevitellel és gyakori szellőztetéssel.

– Egyelőre még influenzajárványról nem beszélhetünk, azt lehet mondani, hogy alacsony az influenza vírus aktivitása a szezonnak megfelelően a légúti hurutos betegségek száma az szaporodik, de egyelőre járványról még nem beszélhetünk – mondta el a háziorvos, dr. Sonkoly Iván.

Az influenza a csecsemőkre, idősekre és krónikus betegekre jelenti a legnagyobb veszélyt. Az orvosok azt mondják, érdemes beadatni a védőoltás, most még ugyanis kialakul a védettség.

 

 

Megosztás:

Címke: , , , ,