Pár nap múlva indul az új tanév, a békéscsabai iskolákban is készülnek

2020. augusztus 29. 07:39 | Csiffáry Zsuzsanna

Minden köznevelési intézmény megkapta az iskolakezdésre vonatkozó javaslatot az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Az intézmények napok óta azon dolgoznak, hogy minden szempontnak megfeleljenek.

A héten már javában fertőtlenítettek a békéscsabai iskolában – a kiadott rendelet egyik pontja szerint ugyanis minden köznevelési intézményben alapos takarítást kell végezni.

Az evangélikus gimnáziumban a fertőtlenítések és a napi többszöri takarítás mellett a többi ajánlást is szem előtt tartják.

– Odafigyelünk a szabályok betartására, az áltatlános iskolao osztályoknál arra törekszünk, hogy egy-egy osztály lehetőleg a saját osztálytermében legyen minden órán. A gimnazistáknál sok a csoportbontásos óra, ott ez nem megoldható – mondta el Köveskúti Péter a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium igazgatója. 

 

A padokat is fertőtlenítették az iskolákban (fotó: behir.hu)

 

– A saját minisztériumunktól is kaptunk egy eljárási rendet, amit átültettünk a saját gyakorlatunkba. Ez alapján intézkedési terv készül, minden tagiskolára, így nálunk nyolc különböző terv születik – nyilatkozta Malatyinszki Péter a Békéscsabai Szakképzési Centrum szakképzési referense, akitől azt is megtudtuk, hogy a kollégiumban például minden reggel lázlapot vezetve. 

A Lencési Általános Iskolában is folyik a fertőtlenítés, Vida András igazgató pedig a kollégáival együtt a csúsztatott órarend rendszerét dolgozza ki a minél nagyobb biztonság érdekében. 

A tanév szeptember 1-jén, jövő héten kedden kezdődik. 

Galéria

További programok »

FEL