Idősek pénzére utazott a sorozatfosztogató

2017. június 9. 13:00 | Mikóczy Erika

A Békéscsabai Járási Ügyészség kifosztás bűntette és lopás vétsége miatt kezdeményezte egy 57 éves kunszentmártoni férfi előzetes letartóztatását.

A gyanúsított május 31-én, dél körül jelent meg egy idős férfi békéscsabai, Csengeri utcai családi házánál. Bement az épületbe, hamis ürüggyel elterelte a sértett figyelmét, majd magához vette annak táskáját, amelyben 32 ezer forintnyi készpénz, bankkártya és okiratok voltak. A gyanúsított kifejezetten azért utazott Békés megyébe, hogy fosztogasson - derül ki a Békés Megyei Főügyészség közleményéből.

Néhány nap múlva, június 3-án szintén ebédidőben jelent meg egy 83 éves nő kunszentmártoni családi házánál, bement az épületbe és – kihasználva a sértett idős korát – ellopta annak pénztárcáját a benne levő 36 ezer forint készpénzzel együtt, majd távozott a helyszínről.

Ezen kívül a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság is folytat nyomozást a gyanúsítottal szemben hasonló bűncselekmény miatt. A gyanúsított korábban 14 alkalommal volt büntetve, legutóbb 2016. novemberében szabadult,  többszörös és különös visszaeső.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel, másrészt azért került sor, mert megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével a büntetőeljárás sikerét veszélyeztetné, illetőleg a gyanúsított előéletére figyelemmel a bűnismétlés veszélye is fennállt.

A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított előzetes eltartóztatását 30 napra elrendelte.

További programok »

Kék hírek

Nem aprózta el – 284 embert csapott be az internetes csaló

Az Orosházi Járási Ügyészség összesen 283 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétsége és 1 rendbeli bűntette miatt emelt vádat egy 40 éves büntetett előéletű dunaújvárosi férfival szemben, aki internetes csalásokat követett el.
09:02
FEL