1 millió forint értékben lopott eszközöket munkahelyéről a mezőberényi férfi

2023. október 12. 11:04 | behir.hu

Nagyobb értékre folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 43 éves büntetlen előéletű mezőberényi férfival szemben

A férfi munkahelyéről ún. bronzkalapácsokat tulajdonított el. A járási ügyészség indítványa szerint a sértett részére okozott kárt is meg kell majd térítenie. Társának, egy 22 éves büntetlen előéletű mezőberényi férfinak bűnpártolás vétsége miatt kell felelnie, ő pénzbüntetésre számíthat.

A vádbeli időben mindkét férfi egy békéscsabai, fémmegmunkálással foglalkozó cég telephelyén dolgoztak. A 43 éves férfi 2022. évben jogtalan eltulajdonítási szándékkal rendszeresen vitt el a munkahelyéről az olvasztott alumíniumnak az öntőformába történő préseléséhez használt, kereskedelmi forgalomban nem kapható ún. bronzkalapácsokat. A férfi a délutános műszak során a leselejtezett bronzkalapácsok tárolására szolgáló konténerből a ruházatába rejtve számos alkalommal összesen 750 kg súlyú, több mint 1 millió Ft összértékű eszközt lopott el.

A bronzkalapácsok egy részét egy békési fémhulladék felvásárló cégnek értékesítette a saját nevében és adataival, de annak érdekében, hogy az eladás ne legyen feltűnő, megkérte nevelt lányát, hogy az eladásban vegyen részt, aki semmit sem tudott arról, hogy az eszközök lopásból származnak. Ennek megfelelően a férfi néhány alkalommal a nő jelenlétében, az ő nevében és személyes adataival értékesítette a lopott eszközöket. A férfi ilyen „szívességre” a munkatársát, a 22 éves férfit is megkérte, aki – bár az értékesítéskor már tudta, hogy munkatársa által a közös munkahelyükről ellopott bronzkalapácsok eladásában vesz részt – több alkalommal segített társának ily módon az eszközök értékesítésében.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

FEL