Időközi választás lesz Békéscsabán, a két jelölt Körömi János és Paláncz György

2018. július 14. 11:41 | behir.hu

Békéscsabán, a 8-as számú választókerületben július 22-én, vasárnap időközi önkormányzati képviselő választás lesz. Szavazni reggel 6 órától 19 óráig lehet. A két nyilvántartásba vett jelölt: Körömi János (független) és Paláncz György (Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt).

 

Az alábbiakban a két jelölt bemutatkozását olvashatják.

 

 

Körömi János független jelölt:

 

Körömi János vagyok, független önkormányzati képviselőjelölt. Nős vagyok, 2 felnőtt korú gyermek édesapja. Itt élek a 8-as számú választókerületben közel 30 éve. Békéscsabán születtem, lokálpatrióta vagyok.

A Mentálhigiénés Egyesület elnökeként, több száz ember közösségi szociális ellátását irányítom. Integratív mentálhigiénés szakemberként, szupervizorként, számos intézményben végzek tanácsadást, hivatásgondozást. Békéscsaba város önkormányzata Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottságának is tagja vagyok 4 éve.

Nemcsak a demokráciát szerető emberek sokaságának, hanem az ellenzéki pártok és szavazóik bizalmát is élvezem. Az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum, a Liberálisok és a Párbeszéd is engem, független jelöltet támogat. A Jobbik sem indított jelöltet.

Egy városrész fejlődésének nem feltétele, inkább akadálya lehet, hogy képviselőjük egy pártnak a tagja, elkötelezettje. Ne a pártvezetés, vagy egy politikai csoportosulás mondja meg, hogy mi szükséges az ottani lakosoknak. A közérzetünket befolyásoló helyi döntések ne egy állófogadáson, vagy egy frakcióülésen szülessenek meg, hanem itt, köztünk, a körzetekben. Ehhez viszont függetlenség kell. Jó példa erre városunk polgármestere, Szarvas Péter. Képviselői keretemet és az egyéb támogatásokat, (pályázatok, adományok, felajánlások) átláthatóan, a körzetemre fogom fordítani. Ennek felhasználásáról a körzetben élő lakosokkal közösen fogunk dönteni.

Kérem, szavazzon az összefogásra, a demokráciára!

 

 

Paláncz György, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltje:

 

Paláncz György vagyok, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje. Születésem óta – 37 éve – élek Békéscsabán.

Magyar-történelem szakos tanári, majd politológus diplomát szereztem. Pedagógusi pályámat a Zwack József Szakközépiskolában kezdtem, majd a BÉKSZI intézményvezető-helyetteseként, két éve pedig BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma igazgatójaként dolgozom.

A megyeszékhely közéletében aktívan részt veszek, egyebek mellett a Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület elnökeként dolgozom azért, hogy a helyi fiataloknak példát mutató, a sportszerető lakosság támogatását kiérdemlő csapata legyen Békéscsabának.

A felmerülő problémákat, a megoldásra váró feladatokat jól ismerem, hiszen 30 éven át éltem a 8-as választókerületben. Hiszem, hogy helyi képviselőként a körzetben élőkért, városunk javát szolgálva, mindenkit meghallgatva többek között azért kell dolgozni, hogy:

 

  • folytatódjon a járdák, kerékpárutak, utak építése, felújítása;
  • a kerékpárhálózat fejlődésével bővüljenek a kerékpártároló lehetőségek is;
  • a zárt önkormányzati játszótereket megújuljanak;
  • a szabályozások alapján, tervszerűen folytatódjon a zöldterületek fejlesztése, közterületeken a virágosítás;
  • az itt élők véleménye hangot kapjon a közgyűlésben és a helyi igények, kérések, döntéshozói tényezők legyenek.

A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeként, a Fidesz tagjaként azonosulok a kormány szellemiségével és törekvéseivel. Legfontosabbnak tartom a családot, hiszen ez a legerősebb kötelék, mely összekötheti az embereket.

Ezek megteremtéséért, az itt lakók érdekeiért szeretnék dolgozni megválasztásom esetén.

 

 

További programok »

FEL