Hősökre és mártírokra emlékeztek Békéscsabán

2021. október 29. 13:52 | Csiffáry Zsuzsanna

Történelmi visszatekintéssel, áldáskéréssel és koszorúzással emlékeztek a háborúkban elesett magyar katonákra és civilekre Békéscsabán, pénteken délelőtt.

Szenográdi Péter, a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium történelem tanárának beszédével kezdődött a pénteken délelőtt tartott hősökre és mártírokra emlékező esemény.  Kifejtette, hogy a két világháború és az 1956-os forradalom is sok áldozatot követelt.

– Békéscsabán is voltak áldozatai az akkori forradalomnak és az azt követő megtorlásnak. Ugyanakkor nemcsak az elhunytakat és a közismert eseményekhez kötődő áldozatokat tekinthetjük hősnek, mártírnak, hanem a hétköznapi embereket is, akik elszenvedték és túlélték a nehézségeket. Magyarország több millió lakosa bizonyos értelemben több évtizedig volt áldozat – fogalmazott Szenográdi Péter. 

A helyi egyházak képviselői áldást kértek Istentől városunkra, országunkra, majd megszentelték a Szabadság téri emlékművet, amely kőbe vésve őrzi az elesettek névsorát. A résztvevők ezt követően helyezhették el itt az emlékezés virágait és mécseseit.

Nagy Erika és Czitor Attila színművészek is közreműködtek az eseményen. A rendezvényt Bakai László trombitaművész előadása zárta. 

 

Galéria

További programok »

Itthon

Itt nem volt tabutéma – Országjáró közéleti teadélután Békéscsabán

A Kereszténydemokrata Néppárt Békés Vármegyei Szervezete egy kötetlen, kellemes hangvételű beszélgetést szervezett kedden, a CsabaPark Bormúzeumában. Az Országjáró közéleti teadélután vendége Dr. Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára volt.
18:15
FEL