’56 mártírjaira emlékeztek Békéscsabán

2018. november 5. 17:04 | Szabó Rita

November negyedike nemzeti gyásznap. 62 évvel ezelőtt ezen a napon vonultak be a szovjet csapatok Magyarországra, ezzel megkezdődött a forradalom leverése. Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira Békéscsabán is megemlékeztek.

 

 

Mány Erzsébetre és Farkas Mihályra, az 56’os forradalom két mártírjára november 5-én a két fiatal kivégzésének helyszínén, az egykori laktanya előtt, a Kazinczy utcában emlékeztek meg. Ugrai Gábor történelemtanár felidézte az 1956. október 23-a utáni gyulai és békéscsabai eseményeket, köztük is kiemelve Mány Erzsébet és Farkas Mihály tetteit.

– Mány Erzsébet és Farkas Mihály többedmagukkal Gyulaváriba mentek. A határőröktől szerzett fegyverekkel a Fehér-Körös hídjánál őrséget álltak, harci állást vettek fel. A pufajkások azonban nem mentek be a településre, a fiatalok, köztük Mány Erzsébet és Farkas Mihály senkire nem lőttek, senkit nem sebesítettek meg. Mindezek ellenére a 16 fiatalt letartóztatták és katonai bíróság elé állították, majd kivégezték – idézte fel a történteket Ugrai Gábor.

Békéscsaba alpolgármestere elmondta: fontosnak tartja az emlékezés kultúráját és azt, hogy már fiatal korban elültessék ennek jelentőségét a gyerekekben.

– A hőseink és múltunk ismerete nélkül a jelenünk semmit sem ér, a jövőnk pedig élhetetlen lesz. Kapaszkodunk kell a múltba, hogy a jelenben élhessünk és a jövőt építhessük, talán ezt üzenheti 56’ összes mártírja a 21. század emberének – emelte ki az ünnep kapcsán Kiss Tibor.

Az emlékező gondolatok után a pártok és civil szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat a Kazinczy utcai emléktáblánál, majd a Berényi úti temetőben, a mártírok sírjánál is fejet hajtottak tiszteletük jeléül.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
18:48
FEL