Honfoglalás: Eddig még soha nem szerepelt vázlat is látható lesz a múzeumban

2024. február 14. 15:33 | Csiffáry Zsuzsanna

Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményének két vázlata érkezett meg a Munkácsy Mihály Múzeumba szerdán délután. Mint kiderült az egyik tanulmány még soha nem szerepelt az intézményben. Az alkotások a Szegedi Móra Ferenc Múzeumból érkeztek Békéscsabára.

A Munkácsy Mihály Múzeum tavaly indította útjára azt a programsorozatot, amelynek célja, hogy minden évben, a festőfejedelem születésnapján hozzá szorosan kötődő eseményt szervezzenek. Ennek köszönhetően a Munkácsy Mihály Múzeum kölcsön kérte a Szegedi Móra Ferenc Múzeum birtokában lévő Honfoglalás című festmény szín- illetve szénvázlatát. 

 

Fotó: Such Tamás/Behir.hu

 

A két kolosszális munka szerdán kora délután érkeztek a Munkácsy Mihály Múzeumba. Gyarmati Gabriella, az intézmény művészettörténésze kiemelte, hogy egy olyan alkotás vázlatait láthatja majd a közönség, ami a festő számára igen fontos volt.  

Az 1891-es évben az épülő Országház falai üresen álltak. Ekkor kérték fel Munkácsyt arra, hogy fesse meg a Honfoglalás című festményt. Jókai Mór vetette fel, hogy a tervezett új Országház épületébe vele kellene megfestetni a honfoglalás egy olyan jelenetét, melynek középpontjában a békés hódítás eszméje áll.

 

Fotó: Such Tamás/Behir.hu

 

A művész elfogadta a kihívást: számtalan fotótanulmányt készített, különféle modelleket, korabeli viseleteket és kellékeket tanulmányozott, és bejárta az országot hiteles forrásokat kutatva. A honfoglaló magyarokat vendégszerető népek fogadták, akik örömmel hódoltak a magyaroknak.

Munkácsy történetileg hiteles képet szeretett volna alkotni, s igyekezett kikérni történészek, régészek véleményét a honfoglalók viseleteiről, kinézetéről, sőt maga is kutatómunkát végzett. Franciarszági lakóhelyéről Magyarországra jött, s az Alföldön keresett karakteres magyar és szláv arcú embereket, akikről modellfotót készíttetett. 

Bácsmegi Gábor, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója elmondta, hogy a szénvázlat eddig még nem volt az intézményben, így ez az első alkalom, hogy a békéscsabaiak "itthon" is megtekinthetik.  

A Honfoglalás szén- illetve színvázlatát február 20-án láthatják az érdeklődők. 

 

Galéria

További programok »

FEL