Hol volt, hol nem Bolt

2016. március 2. 18:35 | Zsíros András

A múlt század eleji kereskedelmi világot idézi vissza a békéscsabai Boltmúzeum. A különleges hangulatú kiállítás idén ünnepli fennállásának húsz éves évfordulóját. Ebből az alkalomból kiadványt jelentetett meg és ünnepi műsort szervezett az intézményt fenntartó Békéscsabai Szakképzési Központ Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskolája.

Immáron húsz éve fogadja a látogatókat a Keriben az 1996. február 29-én megnyílt Boltmúzeum. Fennállásának jubileuma tiszteletére az iskola tanárai különleges, múltidéző műsort adtak az alkalomra összegyűlt vendégek számára. Mucsi Balázs igazgató ünnepi köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy az iskola tanára, Bagyinka Erzsébet mindvégig önszorgalomból, ellenszolgáltatás nélkül gondozta a múzeumot: „Az a megbecsülés, amikor ide megérkeznek a vendégek, és ő bármikor széles mosollyal és teljes odaadással mondja végig az eszközök nevét, a múzeumban található kiállítási daraboknak a funkcióját. Ugyanazzal a széles mosollyal, mint amit ezelőtt jó néhány évvel megszokhattunk tőle.”

A Boltmúzeum tárgyai egy olyan letűnt korról mesélnek, amelyben a kereskedők és a vevők között még szorosabb volt a viszony. Bagyinka Erzsébet szerint ekkor még több idejük volt az embereknek, jobban ráértek. Ennek ellenére úgy vélte, ma is lenne igény arra, hogy személyesebb legyen a vevők kapcsolata az eladókkal.

A húszéves évforduló alkalmából különleges, sorszámozott kiadványt is megjelentettek, amelyben megtekinthetők a kiállított tárgyak, és azok története is megismerhető. A békéscsabai Boltmúzeumhoz hasonló intézmény mindössze kettő működik még az országban.

FEL