Szerkesztőségünkben híradózták az általános iskolások

2020. augusztus 5. 15:14 | D. Nagy Bence

Egy 17 fős gyerekcsapat látogatott el a Békéscsabai Médiacentrum szerkesztőségébe. Az általános iskolások első kézből leshették el a híradózás fortélyait.

Az egytől ötödik osztályos korú gyerekek a Lencsési Általános Iskola Erzsébet-táborában vesznek részt a héten. Megérkezésüket követően először a tévézés leglátványosabb oldalával, a műsorvezetéssel ismerkedtek meg, majd az interjúalany szerepében is kipróbálhatták magukat, de megismerkedtek a vágás és a hangfelvétel folyamataival is. 

 

 

Az Erzsébet-tábor mindemellett nemcsak a gyerekek kikapcsolódását, de a szülők tehermentesítését is segíti.

– A tábor nagy segítséget jelent a szülőknek, hiszen sokan nem tudják gyermekeiket hova elhelyezni. Az iskola sikerrel pályázott, az Erzsébet-tábor két hete során pedig nagyon sok helyre tudjuk elvinni a gyerekeket, így például a gyulai várba vagy Ópusztaszerre – mondta el a gyerekeket kísérő Kincses Anikó, a Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója. Hozzátette, hogy az alsó tagozatosok mellett a hetedik-nyolcadik osztályosok is táboroznak, összesen negyvenen vesznek részt a kéthetes programsorozaton.

 

További programok »

Itthon

Kisorsolták a 2024. évi önkormányzati választások területi listáinak sorszámát

A Békés Vármegyei Területi Választási Bizottság keddi ülésén megtörtént a 2024. évi önkormányzati választásokra állított területi listák sorszámának kisorsolása. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek jelölőszervezetei mellett eldőlt a helyi roma, illetve román nemzetiségi önkormányzati képviselők jelölőszervezeteinek sorrendje is.
2024. május 7. 19:13
FEL