Erzsébet-táborok: Megkezdődtek a tavaszi osztálykirándulások

2018. május 16. 11:12 | behir.hu

Megkezdődtek a tavaszi osztálykirándulások az Erzsébet-táborokban, idén közel kétszer annyian jelentkeztek a tavaszi táborokra, mint tavaly - közölte az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint tavaly mintegy hatezren táboroztak tavasszal Zánkán és Fonyódligeten, idén közel kétszer ennyien jelentkeztek a tavaszi táborokra, így mintegy 10 000 gyermek vehet részt a programokon.

A tavaszi osztálykirándulások Zánkán kezdődtek, május 28-tól pedig már a “Fonyódligeti Erzsébet-táborban” is várja a gyermekeket Magyarország legnagyobb táboroztatási programjának szervezője és lebonyolítója – olvasható a közleményben. A tábori színes programok mellett teljes ellátás, napi ötszöri étkezés és állandó gyermekorvosi ügyelet is biztosított.

A táboroztatási program magyarországi kikapcsolódási lehetőségein tavaly több mint 100 ezren vettek részt, 2018 nyarától pedig már Erdélyben is nyaralhatnak a magyar gyerekek.

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL