Herczeg Tamás: Még nincs vége a járványnak, ezért maradnak a korlátozások

2021. január 10. 14:07 | Mikóczy Erika

Múlt év tavasza óta szinte folyamatos a harc a koronavírus ellen. Remélhetőleg néhány hónapon belül kellő mennyiségű, biztonságos vakcina lesz ahhoz, hogy akik kérik, azoknak a teljes átoltására elegendő legyen – fogalmazott Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, akivel a 7.Tv Aktuális című műsorában Tóth Bianka műsorvezető beszélgetett.

– Január elején újabb koronavírus elleni vakcina kapott forgalomba-hozatali engedélyt, így a Pfizer mellett a Moderna gyógyszeripari cég vakcinája is elérhető lesz. Mit lehet tudni az oltásokról?

– A Pfizer vakcinából (január 8-áig) mintegy 79 ezer érkezett hazánkba. Magyarország – mint ahogy az összes többi ország is – sorban áll ezekért a készítményekért. Elsőként az egészségügyi dolgozók kapják meg a vakcinát, de elindult a bentlakásos szociális otthonokban dolgozók és a lakók beoltása is, természetesen csak azok esetében, akik ezt vállalták. Ezután az alapellátásban tevékenykedők oltása következik. Bízunk benne, hogy néhány hónapon belül elegendő mennyiségű engedélyezett, biztonságos vakcina áll rendelkezésre ahhoz, hogy aki kéri, megkaphassa az oltást.

 

Ön is átesett a betegségen.

– Igen, én is karanténban voltam, és miután meggyógyultam, szerettem volna vérplazmát adni. Azonban az én szervezetemben olyan kevés ellenanyag volt, hogy a vérplazmám sajnos nem alkalmas a gyógyításra. A szakemberek szerint vannak, akik nagyon megszenvedik ezt a betegséget, és szinte semmilyen ellenanyag nem termelődik a szervezetükben, de vannak olyanok is, akik alig észlelik a tüneteket, mégis sok ellenanyag képződik náluk. Sok mindent nem tudunk még a koronavírusról, de azt tudjuk, hogy a vakcinák védettséget adnak, és fontos, hogy minél többen beoltassák magukat.

 

– Az egészségügyi dolgozók vannak talán leginkább a frontvonalban. Ők hogyan birkóztak meg a megnövekedett feladatokkal?

– A Békés megyei egészségügyi ellátórendszer, a központi kórház tagintézményei és az orosházi kórház is helytálltak ebben a nehéz helyzetben. Amikor 2020 tavaszán ideért a vírus, az volt egyik szűk keresztmetszet, hogyan bírja majd a terhelést az egészségügyi ellátórendszer. Az őszi-téli időszakban jóval többen kerültek kórházba a vírus szövődményei miatt, volt olyan, hogy mintegy nyolcezer fertőzött szorult egy időben kórházi ápolásra az országban, most ez a szám nagyjából ötezer fő körül mozog. A szakemberek szerint túl vagyunk a második hullám tetőzésén, azonban vannak országok, ahol már a harmadik hullámról beszélnek, és több országban megjelent a vírus mutálódott, gyorsabban terjedő változata is. Még nincs vége a járványnak ezért – egyelőre február 1-jéig – fennmaradnak a korlátozások Magyarországon is. A középiskolákban tehát továbbra is digitális tanrend szerint folyik az oktatás, és marad a kijárási tilalom is.

 

 

– Mentális is sokakat megterhel ez az állapot. Mit tanácsol, hogyan vészeljük át ezt az időszakot, a programok és a közösségek hiányát?

– Szinte mindenki több közösséghez tartozik, amelyek most nem működhetnek. Ilyenkor az ember leginkább azt tudja ismételni, amit a pszichológusok, orvosok, szakemberek mondanak, hogy azok a kapcsolatok, amelyek szűk körűek – és megfelelő távolságtartással, maszkhasználattal megoldhatók –, legyenek jelen most is az életünkben, emellett pedig éljünk az internet-adta lehetőségekkel. Bár az internetes kommunikáció segít, messze nem ad olyan töltést, mint amikor együtt lehetünk, megölelhetjük a szeretteinket, vagy amikor közös programokon vehetünk részt. Azonban most távolságtartással tudjuk megóvni magunkat és másokat. Fontos, hogy legyünk kint a szabad levegőn, sétáljunk, sportoljunk, hiszen a tartós izoláltság, a bezártság nem tesz jót a lelki egészségünknek.

 

– Az ország és benne Békéscsaba gazdaságra is komoly hatással van a járvány. Hogyan lehet ebből kilábalni?

– Van egy csomag, amely a gazdaság talpra állítását, a munkahelyek megóvását szolgálja. Óriási pénz áramlott ebbe a rendszerbe, hiszen mindnyájunk érdeke, hogy megmaradjanak a munkahelyek, hogy működjön az ország. A kormány igyekszik jelenős forrásokat fordítani arra, hogy a gazdaság mindenütt talpra álljon. Szűkebb környezetünket érintve, vannak olyan vállalkozások, amelyek komoly támogatást kapnak ebben az esztendőben azért, hogy Békéscsabára jöjjenek, az itt lévők pedig azért, hogy fejleszteni, bővíteni tudják a kapacitásukat. A kis- és középvállalkozások ebben az esztendőben az eddigi 2 százalékos plafon helyett maximum 1 százalékos iparűzési adót fizetnek majd. Békéscsaba önkormányzata pedig jelentős forrást kap a kieső bevételek kompenzálására. A beruházások is folytatódnak, a Modern Városok Program részeként idén több fejlesztés is elindul Csabán, a továbbiakat illetően pedig folynak az előkészületek például a piac, valamint az út- és járdafelújítások ügyében.

 

– Ön mit vár ettől az évtől?

– Nagyon szeretném, ha a koronavírus-járvány elmúlna, ha úgy tudnánk élni a családunkban, a közösségeinkben, a munkahelyünkön, ahogyan korábban. Jó lenne, ha idén nem a járvány, a maszk, a kijárási tilalom lennének a leggyakrabban használt szavaink, és nem lenne folyamatosan fenyegető rém a vírus. Remélem, így lesz, és idén megvalósulhatnak a családok, vállalkozások, cégek, önkormányzatok tervei.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL