Herczeg Tamás: Úgy tűnik, Békés megyében már platózott a járvány

2021. december 11. 12:48 | Mikóczy Erika

Herczeg Tamással, a térség országgyűlési képviselőjével a 7.Tv Aktuális című műsorában az oltási akcióhét tapasztalatairól és a legjelentősebb fejlesztésekről beszélgetett Vári Bianka műsorvezető.

– Milyen eredményt hozott a kétszer is meghosszabbított oltási akcióhét?

– Az embereknek úgy tűnik kényelmesebb volt, hogy az akcióheteken előzetes regisztráció nélkül is megkaphatták az oltást az oltópontokon. Az első és a második akcióhéten nagyon sokan mentek el az oltópontokra, a harmadik héten már kevesebben. A kormányzat célja az, hogy minden településen létesüljön ideiglenes oltási pont, így azok is könnyen hozzájuthatnak a vakcinához, akiknek problémásabb eljutniuk a nagyobb településeken, a kórházakban található oltópontokra. ön fölvenni az oltást. Közel 6,2 millióan vették fel az első oltást, és lassan 3 millió azoknak a száma, akik már a harmadikat is megkapták – ez utóbbira volt a legnagyobb igény az akcióheteken. Az elsők között részben az idős emberek, részben azok éltek ezzel a lehetőséggel, akiknek viszonylag jelentős kockázatuk van arra nézvést, hogy a betegséget megkapják. Az ő védettségük most egy bizonyos ideig már garantált. Azért mondom, hogy bizonyos ideig, mert a tudomány nem tud pontosan, hogyan alakul fél év múlva vagy egy év múlva a vírushelyzet. Sok elemzés, értekezés olvasható, de mindannyiszor az a végkövetkeztetés, hogy nagyobb biztonságban vannak azok, akik most már az emlékeztető, a harmadik oltást megkapják. Békés megye szerencsére azok között a megyék között van, ahol csökkennek az esetszámok és kevesebben kerülnek kórházba. Úgy tűnik tehát, hogy nálunk már platózott a járvány negyedik hulláma, és innentől lefelé mennek a mutatók. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kell vigyáznunk, ne kellene maszkot hordanunk vagy hogy ne kellene felvenni a harmadik oltást. Nagyon fontos, hogy most is tartsuk be a járványügyi szabályokat, vigyázzunk magunkra és a környezetünkre.

 

 

– A védőoltások hatása néhány hónap után csökken. Szó volt arról is, hogy a védettségi igazolványok lejárata is aktuálissá válik egy idő után.

– Született erről állásfoglalás. A második oltás után 6-8 hónappal csökken a védettség intenzitása, ha pedig kevésbé vagyunk védettek, a védettségi kártya tulajdonképpen hamis biztonságérzetet kelt. Ezért hamarosan konkrét döntés születik arról, mikortól kell a harmadik oltás felvétele ahhoz, hogy védettségi igazolványa legyen az embernek. A kormányzatnak nem célja, hogy mindenki számára kötelező legyen a koronavírus elleni védőoltás, és szigorú korlátozásokat sem tervez: a döntően önként vállalt védőoltásban látja a megoldást. Persze vannak olyan foglalkozási ágak, ahol sok olyan emberrel érintkeznek, akik feltehetően nem védettek a koronavírus-járvány ellen: például a szociális ágazatban, az egészségügyi ágazatban vagy az oktatásügyben. Itt nagyobb oltakozási hajlandóságot vár el a kormányzat.

 

– Mindeközben a fejlesztések is folytatódnak. A napokban egy újabb beruházás indult el: letették a Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonal korszerűsítésének alapkövét. Miért indokolt ez a beruházás?

– Ha a Nyugat-Európából a Balkánra irányuló vasúti forgalmat, vagy a fordított irányú vasúti forgalmat tekintjük, akkor azt mondhatjuk, hogy a Békéscsaba és Lőkösháza, illetve a határ közötti szakasz egy „érszűkület”, hiszen itt csak egy vágányon folyhatott a közlekedés. A mostani beruházás révén, két sínpáron közlekedhetnek majd a vonatok, nagyobb teherbíró képességűek lesznek a vágányok, és korrekt biztonsági berendezés épül ki. Nem mellékes az sem, hogy a 30 kilométeres szakasz mellett lévő települések vasútállomásai is megújulnak, parkolók és kerékpártárolók létesülnek. Kétegyházán például mintegy ezer méter hosszúságú felújított útszakasszal gazdagodik a település. Emellett Békéscsabán a Kenderföldek mellett, illetve Kétegyházán és Lőkösházán összesen 5,5 kilométernyi zajvédő fal is létesül. Ha elkészül az új sínpár és megújul ez a szakasz, 160 km/órás sebességre lesznek alkalmasak a vágányok. Ezt nagyon régóta szeretnénk, azonban a vonatbiztosítási rendszer még nem készült el kész. Az a terv egyébként, hogy Lőkösházától egészen Szolnokig ez is meglesz három éven belül, így jóval gyorsabb lesz majd a vasúti közlekedés is.

 

– Maradva a közlekedési infrastruktúra fejlesztésénél: az M44-es gyorsforgalmi út következő szakaszát a napokban vehetik birtokba a közlekedők, illetve az elmúlt hetekben vált használhatóvá a Fürjesi elkerülő út is. Vannak-e további tervek új nyomvonalakra?

– Az M44-es folyamatosan épül Békéscsaba és Budapest között. Elkészült az a mintegy 10 kilométeres szakasz, amely már a Tisza fölött átívelő hidat is tartalmazza. Reményeink szerint 2024-re megépül az a további 32 kilométeres szakasz is, ami lehetővé teszi majd, hogy Békéscsabától Budapestig autóúton és autópályán közlekedjünk. Úgy tudjuk, a román kormányzat szándéka az, hogy a Nagyvárad és Arad közötti igen nagy forgalmú utat kétszer két sávossá alakítják, Abszolút indokolt tehát az M44-es továbbépítése, és az Arad-Nagyvárad közötti gyorsforgalmi úthoz való bekötése. A magyar kormányzat eltökélt ebben.

 

– Jelentős forrást biztosít a kormány a közlekedés fejlesztésére, de a zöld beruházások is kiemelt hangsúlyt kapnak. Ilyen Békéscsabán például a SMART GRID projekt.

– Jó néhány országgyűlési képviselőtársammal beszélgettünk arról a komplex energetikai fejlesztésről, amely Békéscsabát érinti. Ez lényegében egy úttörő jelentőségű, több elemből álló beruházás, amely olcsóbb, és olyan energiafelhasználást tesz lehetővé, ami a károsanyag-kibocsátást csökkenti. A napenergia felhasználását segítik az itt létesült napelem-parkok. Az a terv, hogy a Békéscsabán létrejövő új sportkomplexum épületeit, ingatlanjait részben ezek lássák el energiával. Megújult a sportcsarnok, tervezés alatt van az új sportcsarnok, illetve egy sportuszoda megépítés. Ezek energiaellátását tehát részben napenergiával, részben geotermikus energiával oldja meg a város. A komplex fejlesztés magában foglalja a közösségi közlekedés környezetbarát fejlesztését: ütemezetten környezetbarát buszokra cserélik majd a helyi járatos buszok döntő részét. Szintén a fejlesztési csomag része az okos közvilágítási rendszer kiépítése – ez már elkészült. Ennek köszönhetően akkor kapcsol be a közvilágítás, amikor sötétedik, és akkor kapcsol ki, amikor világosodik, és természetesen energiatakarékos mindez. Számos más elem is megvalósult, például olyan táblákat láthatunk a városban, amelyek jelzik a közlekedők, illetve a békéscsabai polgárok számára a levegő hőmérsékletét, szennyezettségét. Mindemellett sok közösségi tér, oktatási, nevelési intézmény esett át olyan felújításon, amelynek köszönhetően energiatakarékosabban működnek. Ez mind-mind azt a célt szolgálja, hogy kevesebb, környezetbarátabb energiát használjunk fel ésszerűen és racionálisan. 

További programok »

FEL