Herczeg Tamás: Ismét izgalmas időszak előtt áll az ország

2024. június 18. 12:15 | Mikóczy Erika

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása, valamint az európai parlamenti választás több tekintetben is formabontó volt. Ezúttal erről, és más helyi aktualitásokról beszélgetett Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel a 7.Tv Aktuális című műsorában D. Nagy Bence műsorvezető.

– Egyszerre több választás zajlott, és egészen meglepő eredmények is születtek. Ön hogyan értékeli mindezt?

Örülök, hogy egyszerre voltak a választások. Képzeljük el, hogy ha júniusban csak az EP-választás zajlott volna le – amely azonos időpontban zajlott az unió teljes területén –, akkor már a nyáron elkezdték volna az önkormányzati megmérettetésre a felkészülést a politikai közösségek. Úgy gondolom, a választópolgároknak és azoknak is jobb így, akik a közélet színpadán vannak. Mindenkinek kimerítő lett volna egy kis szünet után újrainduló kampány. Összességében látható, hogy nagyon magas volt a részvételi arány, ami részben a közös választásnak is köszönhető. Hozzátehetjük, hogy a politikai erők jól mozgósították a választópolgárokat, rendkívül intenzív kampány zajlott. Az európai parlamenti választáson a legtöbb voksot a Fidesz-KDNP  kapta, szűken megelőzve a Tisza Pártot. Békéscsabán az önkormányzati választáson legtöbb szavazatot ennek a Hajrá Békéscsaba Egyesület jelöltjei kapták. A második legtöbb szavazatot a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltjei érték el, és csak kicsit maradtak le a Fidesz-jelöltek mögött a Patrióta Békéscsaba Egyesület jelöltjei. A helyi politikai térképen az is érdekesség, hogy Fülöp Csaba, aki korábban baloldali pártok támogatásával volt egyéni önkormányzati képviselő, most függetlenként győzött. Az eredmények alapján az is látható, hogy a korábbi baloldali pártok válságban vannak. A töredékszavazatok sajátos elosztása miatt egy Mi Hazánk-os képviselő bekerült a testületbe, viszont a baloldali választópolgárok által korábban támogatottak közül egyetlen párt delegáltja sem lesz ott a csabai közgyűlésben.

Ezúton is gratulálok, és jó munkát kívánok a választókerület minden leendő polgármesterének és képviselőjének, aki most bizalmat kapott a választóktól. Mint ismert, őszig még a jelenlegi településvezetők, testületek dolgoznak teljes legitimitással, a most megválasztottak októbertől állnak majd munkába. Ami az európai parlamenti választást illeti, azt viszonylag meggyőző fölénnyel a Fidesz-KDNP szövetsége nyerte meg Magyarországon.

 

 

–  Mennyire befolyásolta a kampány alakulását, hogy az alig pár hónapja feltűnt Tisza Párt megerősödni látszott az elmúlt időszakban?

Az ellenzéki oldalon elég jelentős átstrukturálódást tapasztalunk. Ettől függetlenül a huszonegy  európai parlamenti mandátum többségét tizenegyet a Fidesz—KDNP  megszerezte, ami  igen erős felhatalmazást jelent. A politikatudomány szakértői és a politikacsinálás szakemberei nyilván elemzik a helyzetet, de az látszik, hogy a politikai erők nagyon komoly állomásnak tekintették a 2024-es európai parlamenti választást, és sokan már a 2026-os megmérettetésre készülnek. Ismét izgalmas időszak előtt áll az ország. Békéscsabán és a környező településeken úgy láttam, békésen folyt a kampány. Döntőrészt egymást tiszteletben tartó kampány zajlott. Nagyon sokszor főképp a piacon találkoztak a rivális politikai közösségek aktivistái egymással, és tudomásom szerint közvetlen, emberi, normális kommunikáció zajlott közöttük – és közben mindenki tette dolgát.

 

– Az Európai Bizottság 200 millió eurós bírságot szabott ki Magyarországra. Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ez elfogadhatatlan, és valószínűleg nem véletlen, hogy megvárták a június 9-ei választások eredményét. Ön szerint van összefüggés? 

Ez egy politikai spekuláció. Én magam is úgy vélem, hogy van összfüggés. Amikor a napokban Budapesten találkoztunk a miniszterelnök úrral,  próbálta vázolni, mit tehet Magyarország ebben a helyzetben. Nem szaladnék előre ebben a kérdésben, de valóban nehéz helyzetben van most a kormány ebből a szempontból. 

 

– Nemrég befejeződött a Tiszta udvar, rendes ház elismerésre pályázók portáinak a zsűrizése, és Békéscsabán gazdára találtak a díjak. Hogyan zajlott ez az egész?

Tavalyelőtt indítottuk újra a Közösség Békéscsaba Fejlődéséért Egyesülettel a „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalmat Békéscsabán, ezt tavaly Szabadkígyóson és Kondoroson hirdettük meg, most azonban újra Békéscsabán. Több mint húsz nevező házát, előkertjét, kertjét, udvarát nézte meg a szakértőkből álló zsűri, néhány helyre én is el tudtam menni. Nekem nem az volt a fontos, hogy például milliméter pontossággal legyen lenyírva a fű, hanem hogy látszódjék a törődés, az odafigyelés, a harmóniára, a szép természeti elemekre való törekvés. Ez látszódhat a fák ápolása által, vagy egy kerti tó kialakításában éppúgy, mint a virágoskert gondozásában, a rendezett udvar megteremtésében, vagy a konyhakerti növények gondos termesztésében. Gyönyörűen gondozott, szép portákat láttunk, és mellé megindítóan szép történeteket is hallhattunk. Volt például olyan, aki azért nevezett, mert amikor gyermek volt, a szülei is elnyerték ezt a helyi közösségben tiszteletre méltó elismerést, és kitehették a „Tiszta udvar, rendes ház” táblát… Szerencsére támogatókat, szponzorokat is sikerült találni az ügy mellé, így jutalmazni is tudtuk azokat, akiknek köszönhetőek ezek a gondozott porták.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL