Belépő a Parlamentbe

2018. április 25. 17:50 | Zsíros András

Átvette mandátumát Herczeg Tamás, Békés megye 1-es számú választókerületének Fidesz-KDNP által indított, megválasztott országgyűlési képviselője szerdán Békéscsabán. Az erről szóló megbízólevelet a választási bizottság elnöke Styaszni Andrea adta át.

A békéscsabai városháza Mokos termében gyűltek össze a szavazás menetét lebonyolító tisztségviselők, illetve a politikustársak, hogy ünnepélyesen átadhassák a képviselői mandátumot Herczeg Tamásnak. A választási bizottság elnöke Styaszni Andrea ismertette, a választókerület 71 ezer szavazati joggal rendelkező polgára közül 50 ezren szavaztak, közülük legtöbben, 22 ezren a Fidesz-KDNP jelöltjére adták le voksukat.

A mostantól új szerepet betöltő politikus a behir.hu-nak elmondta, már el is kezdte a felkészülést a munkára: tájékozódik a korábbi évek jegyzőkönyvei alapján a bizottsági és plenáris ülésekről, illetve volt már néhány egyeztetés is a frakcióban. Herczeg Tamás megköszönte a választás lebonyolításában szerepet vállalók munkáját, valamint jelölttársainak a kampány komolyan vételét. Úgy fogalmazott: ezzel lehetett a szavazás a demokrácia ünnepe.

 

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL