Hégely Sándor: Már az első naptól bombahangulat volt!

2025. október 27. 17:00 | Bere Mátyás

Véget ért a négynapos Csabai Kolbászfesztivál. A térség legfontosabb gasztro-örökségét ünneplő esemény jó hangulatban, rengeteg látogatóval és kőkemény versenyekkel zajlott. A szervező is értékelte a programot.

– Már az első naptól bomba hangulat volt és nagyon sokan jöttek. Pénteken és szombaton a szokás szerint óriás buli, gyúrások és teljes teltház volt mindenhol. A koncerteken egész tömegek tomboltak – mondja Hégely Sándor fesztiváligazgató. 

 

Fotó: Such Tamás / behir.hu

Hégely Sándor; fotó: Such Tamás / behir.hu

 

A fesztiváligazgató kiemelte, hogy a rendezvény organikus fejlődésének köszönhetően évről évre egyre több csapat szeretne részt venni a gyúró versenyeken. Hozzátette: már mindenhol gyúróasztalok vannak, éppen ezért volt céges gyúrás még vasárnap is.

Hégely Sándor elmondta, hogy már most azon gondolkodnak, hogyan lesz majd a jövő évi fesztivál, amelyet finomhangolásokkal igyekeznek madj még kényelmesebbé tenni. 

Az igazgató kiemelte, hogy számukra ez a négy nap nem az evésről szólt, hiszen a feladatokra koncentráltak, beszélgettek, keményen dolgoztak, de vasárnap csapnak majd egy nagy lakomát. 

 

Fotó: Babcsák Dóra / behir.hu

 

A hosszúhétvége során a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki gyúrhatott és bulizhatott is a fesztiválon. A terek minden nap megteltek élettel, legyen szó koncertről, vásárról, kiállításról, vagy a kolbászklub programjairól, teltházasnak lehet elkönyvelni az eseményt.

A szervezők a jövőévi fesztivál időpontját is bejelentették, ami szintén hosszú hétvégére esik: 2026. október 22. és 25. között ismét mindenkit vár a Csabai Kolbászfesztivál.

További programok »

Friss hírek

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL