Hálaadó ünnepség Kondoroson

2021. október 26. 11:21 | Vári Bianka

Vasárnap délelőtt megteltek a Kondorosi Baptista Gyülekezet padjai, hiszen három településről is érkeztek hívek, hogy együtt adjanak hálát Istennek.

Hagyományosan minden évben ősszel tartanak hálaadó napot a legtöbb baptista gyülekezetben. Ilyenkor oltárt építenek különböző adományokból: zöldségekből és gyümölcsökből, így köszönve meg a teremtő Istennek a gondviselését.

Az alkalom egy rövid áhítattal kezdődött, ahol Hetényi Bence fogalmazta meg imára buzdító gondolatait. Mint mondta, három településről, Bajáról, Orosházáról és Kondorosról érkeztek hívek, a közös pont pedig Isten.

 

fotó: Vári Bianka (behir.hu)

 

– Azért jöttünk, mert mind hoztunk valamit: hálát, imádatot és dicséretet. Az oltár előttünk jelkép, de a láthatatlan térben is épül egy hálaoltár a dicséreteinkből – fogalmazott.

Az istentiszteleten a bajai gyülekezet lelkipásztora, Lados István a meggyógyított leprás történetét alapul véve három hálaokról beszélt. Az első Krisztus beszéde, ami nem arról szól, hogy mit kell tennünk a megváltásért, hanem arról, mit tett Isten értünk. A második a reménység abban, hogy Isten ad életet. Utoljára pedig azt hangsúlyozta, hogy Jézusért legyünk hálásak.

Ezután a kondorosi gyülekezet legkisebbjei szólaltak meg. Mind bemutatták a rajzaikat, melyekkel elmondták, ők miért hálásak, majd az alkotásokat is az oltár elé helyezték. Az alkalmon a bajai vendégek egy csoportja készült jól ismert hálaénekekkel, melyeket a résztvevők közösen énekeltek a hívekkel megtelt épületben. A nap közös ebéddel és beszélgetésekkel zárult.

 

Galéria

További programok »

FEL