Hajrá Békéscsaba: Jól teljesültek a város adóbevételei

2023. szeptember 27. 17:42 | Hidvégi Dávid

Szerdán tartotta szokásos közgyűlés utáni tájékoztatóját a Hajrá Békéscsaba-frakció, amelyen Juhász István tanácsnok és Varga Tamás alpolgármester értékelte a grémium múlt csütörtöki ülését. A beszámolón elsősorban a város idei költségvetéséről esett szó.

Juhász István elmondta: a korábbi évekhez hasonlítva a város adóbevételei jól teljesülnek. Hozzátette: a város a tervezetthez képest 632 millió forinttal több iparűzési adót szedett be, ami lehetőséget biztosít olyan beruházásokra, amelyekre korábban a szűk keret miatt nem lett volna lehetőség. A tanácsnok kiemelte: a költségvetés februári tervezésekor kedvezőtlenebb energiaárakkal számoltak, de végül csökkent a világpiaci ár és az intézmények is jól takarékoskodtak.

– A Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. további 100 millió forintot kap üzemeltetési költségre, sportinfrastruktúra fejlesztésére ugyancsak 100 millió forint jut, valamint a tervezetthez képest további 100 millió forint áll rendelkezésre a közvilágítás biztosításához. A város szociális, kulturális és egészségügyi intézményeinek dolgozói pedig egyszeri 80 ezer forint cafeteria juttatásban részesülnek – fogalmazott.

Arról is beszélt, hogy az önkormányzat úgy döntött, hogy a Csaba Ügyeleti Egészségügyi Kft.-t végelszámolással, jogutód nélkül megszünteti, tekintettel arra, hogy a háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyeleti ellátás 2023. május 1-jétől állami feladattá vált. A végelszámolásnál többletforrás biztosítására nincs szükség, az alapításhoz szükséges 7 millió forint pedig visszakerül az önkormányzathoz. A gazdasági társaság záró beszámolójának dátuma 2023. október 16.

 

 

Varga Tamás kiemelte: a plusz bevételeknek köszönhetően a háziorvosi rendelők felújítására is többlet forrást biztosít az önkormányzat.

– A Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. számára több pénz áll rendelkezésre, például a járdaburkolatok és útpadkák megújítására, a köztisztasági feladatok ellátására, a zöldfelületek gondozására és a fás szárú növények ápolására. Átgondolt munka eredményeként olyan forrásokat használhatunk fel, amely az utánpótlás és felnőtt sportolók komfortérzetét szolgálja, így több létesítmény is kisebb felújítást kap. A kulturális intézményekre több pénz jut, például fénytechnika javítására, értintésvédelemre és az elhasználódott eszközök cseréjére – ecsetelte az alpolgármester. Hozzátette: egy országos pályázat részeként kamerarendszert kap a Csányi utcai extrém sportpálya, ami egy régi kívánalom volt a városban.

Kiemelte: a TOP Plusz programban lehetőség nyílik 950 millió forint uniós forrás lehívására, fenntartható, versenyképes városfejlesztést célzó projektekre. Az önkormányzat – amennyiben sikeresen pályázik – az Árpád fürdő, a Munkácsy Negyed, illetve a CsabaPark fejlesztésére nyerhet forrást, de addig is lesznek kisebb, komfortérzetet javító fejlesztések az említett létesítményekben. Végezetül elmondta: a zárt ülésen arról döntött a közgyűlés, hogy Kernné Fitor Margit jeltolmács és a MIVA Bölcsőde kollektívája kapja idén a „Kiváló Szociális Munkáért” kitüntetést. Az elismeréseket a szociális munkanapján adják át.

 

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL