A német hagyományok szerint főzték a szilvalekvárt a hétvégén Gyulán

2024. szeptember 3. 16:02 | Kintner Nikolett

Rézüst, fakanál és nagyon sok szilva: ahogy minden évben, idén is közösen főztek szilvalekvárt Németvárosban a szervezők és az érdeklődők. A két napos rendezvényen emellett számtalan szórakozási lehetőséget kínáltak a látogatóknak.

Augusztus 30-én és 31-én Németvárosban szilvalekvár-főzéssel búcsúztatták a nyarat. Az édességet minden évben nagy gonddal igyekeznek az eredeti, régi recept szerint elkészíteni. Idén összesen két mázsa szilvát magoztak ki és főztek meg, az esemény célja pedig az volt, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő, de annál értékesebb hagyományt csempésszenek a rohanó világ mindennapjaiba.

Az előkészületek már péntek este elkezdődtek, ebből leginkább a férfiak vették ki a részüket, de a hölgyek és asszonyok sem maradtak ki a munkából, hiszen másnap a német, hagyományos recept alapján babgulyást készítettek.

- A célunk az, hogy ide csalogassuk az itt élő németvárosiakat és minél több fiatalt megszólítva adjuk át ezt a hagyományt abban bízva, hogy a családjaikban ezt tovább viszik és örökítik – nyilatkozta Medgyesiné Flam Márta, a rendezvény főszervezője.

A szilvalekvárfőzésnek megvan a saját menete, ezekre módszeresen oda is figyelnek a készítése közben. Hatalmas rézüstben főzik ki a gyümölcsöt, ezzel is követve a hagyományt. Délután az érdeklődők kaptak kóstolót a szilvalekvárból és a ciberéből is, mely lényegében félkész szilvalekvár.

- Egy nappal korábban előkészítettük és kimagoztuk a gyümölcsöt, ma pedig megfőzzük a szilvát, aminek az elkészítése 8-10 óra hosszát vesz igénybe. A jó szilvalekvár megfelelő sűrűségű, hogy amikor a háziasszonyok sütnek vele, ne folyjon ki a süteményből. Nem teszünk hozzá cukrot, mert szeretnénk megőrizni a gyümölcs természetes ízét – magyarázta Herman Ferenc, a szilvafőző csapat egyik tagja.

A rendezvény a családoknak is jó kikapcsolódást jelent, mert a gyerekeket népi körjátékokkal és gyerekjátékokkal szórakoztatják, a legkisebbtől a legnagyobbig, így biztosítva azt, hogy kicsik és nagyok együtt mulathassanak.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL