Hadi eszközöket is ki lehet próbálni a gerlai falunapon

2018. június 27. 14:59 | behir.hu

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Gerlai Falunapot, a június 30-ai programhoz pedig elsőként kapcsolódik a Katonai Hagyományőrző Fesztivál. A látogatók olyan látványos programokon vehetnek részt, amelyek a régióban egyedülállónak számítanak.

A falunapot Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Művelődési Központ szervezi, míg a fesztivál a Békés Megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, valamint a Gerlai Wenckheim Társaság együttműködésének köszönhetően valósul meg.

Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója elmondta, példaértékű az az összefogás, ami a két program szervezése alatt megvalósult. Kiemelte: a rendezvény egyik célja, hogy felhívják a figyelmet az elhanyagolt állapotban lévő, Ybl Miklós által tervezett Wenckheim-kastélyra.

A rendezvények helyszínei fontos szerepet játszanak a gerlaiak életében: a falunapot a futballpályán, a Katonai Hagyományőrző Fesztivált pedig a kastélyparkban rendezik meg. Itt délelőtt 10 órától este 19 óráig várják a látogatókat. A szervezők a katonai bemutató végén, este 19 órától könnyűzenei programokkal készülnek.

A katonai fesztivál egy minden kort felölelő, hagyományőrző esemény lesz, melyen a főbb történelmi korokat mutatják be. A hétvégi programban a honfoglalástól indulva a középkoron át a török kort, a betyárvilágot, valamint az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot is felidézik a látogatóknak. Mindezt egy nagyszabású csatajelenet teszi teljessé, ahol mintegy száz hagyományőrző részvételével jelenítik meg az osztrák és a magyar gyalogságot. A látogatók emellett első és második világháborús járművekkel és hadi eszközökkel találkozhatnak, amelyeket akár ki is próbálhatnak. Az érdeklődők korhű felszerelésekbe és egyenruhákba is belebújhatnak. A Honvédség honvédelmi akadálypályával, valamint íjászattal színesíti a programot.

A szervezők hagyományteremtő szándékkal hívták életre az eseményt, de a tervek között szerepel az is, hogy a jövőben több napos eseménnyel várják majd az érdeklődőket

 

További programok »

FEL