Az ősz első irodalmi estjén Békéscsaba állt a középpontban

2018. szeptember 5. 16:05 | Gyemendi Réka

Kedden, a békéscsabai városháza dísztermében tartották az ősz első irodalmi estjét. Az alkalmon Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulója volt a középpontban. A program Petőfi Sándor Szeptember végén című versével kezdődött, de az érdeklődők többek között egy Kabai Gábor által megzenésített Herczeg Tamás verset is hallhattak. 

 

 

A rendezvény első részében Komlóssy Kata és Presits Tamás színművészek olvasták fel dr. Bagdi László: Békéscsaba Legendája című művét, de a programban helyet kaptak Ványai Fehér József versei is. Az újságíróból lett költő több műfajban is alkot: közel áll hozzá a líra, de számos prózát és novellát is publikál. Úgy fogalmazott: a líra alapvetően érzelem-megnyilvánulás, amely hozzá is közel áll.

 

 

Frankó Attila, a programsorozat megálmodója, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke elmondta: próbálnak olyan érdekességekkel szolgálni a Békéscsabai Irodalmi Estek látogatóinak, amelyek máshol nem kaphatóak meg.

A rendezvényen bejelentették azt is, hogy ismét elindul az irodalmi estek megyejárása. Ennek első állomása a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban lesz, ahol szeptember 6-án 17 órakor várják a látogatókat.

 

 

Békéscsabán a következő, októberi alkalom témája az 1956-os forradalom és szabadságharc lesz.

 

További programok »

FEL