Gyúrd meg jobban, menjen a munka! – kolbászolás Telekgerendáson

2022. augusztus 20. 14:45 | Szabó Judit

Telekgerendáson negyedik alkalommal rendezték meg a kolbászgyúró versenyt. A szombati eseményen mintegy tizennégy csapat gyúrja a finomságait.

Negyedik éve rendezik meg hagyományosan augusztus huszadikán a kolbászgyúró versenyt Telekgerendáson. Ezen részt vesznek helyi és határontúli csapatok is.

A szombati versenyre tizennégy csapat nevezett, a helyi csapatok közül minden évben indul a gyúráson a helyi Teleki Öregfiúk csapata, amelynek tagjai tavaly meg is nyerték a versenyt. A gárda vezetője elmondta, idén is az a cél, hogy a dobogó legfelső fokára álljanak fel.

– Minden évben itt vagyunk, szeretnénk idén is megnyerni. Öt kiló hús jár csapatonként, ebből gyúrjuk meg saját recept és szokás szerint a kolbászt. Semmi extra, csak a tutit tesszük bele. Tavaly bejött, reméljük, hogy idén is sikerülni fog újra – fogalmazott Onáka Csaba.

 

Fotó: behir.hu

 

A település polgármestere szerint Telekgerendás életében fontos a hagyomány ápolása, hiszen mint Békés megyének, Telekgerendásnak is fontos a kolbász. 

– Nagyon sokan készítenek a mai napig kolbászt és ezt a hagyományt szeretnénk továbbvinni. A másik oldala a dolognak az, hogy ilyenkor a kis közösségünk összejön, együtt vagyunk egy kicsit, beszélgetünk, szórakozunk – emelte ki Ránkli Ferenc.

A kolbászok gyúrása közben a zsűri végigsétál a standoknál és nézi, hogy hogyan darálják és készítik elő a húst, hogyan töltik és fűszerezik. Az elkészült termékből tíz dekagrammot kell leadni sorszámmal ellátva, majd sütés után tesztelik. A nap folyamán színpadi produkció a gyerekeknek ugrálóvár produkció kedvezett. 

Galéria

További programok »

Itthon

Fókuszban a napszemüvegek: országos ellenőrzést indít a hatóság

A jó idő közeledtével egyre többen vásárolnak napszemüveget, ezért a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos vizsgálatot indított. A cél egyértelmű: kiszűrni a piacról azokat a termékeket, amelyek nem nyújtanak megfelelő UV-védelmet, és ezzel veszélyeztetik a vásárlók látását.
2026. április 26. 18:25
FEL