Gulyásleves a berlini Nemzetközi Zöld Héten

2018. január 22. 18:14 | Mikóczy Erika

83. alkalommal rendezik meg Berlinben, a Nemzetközi Zöld Hetet 2018. január 19. és 28. között, melyen a hungarikum gulyásleves is bemutatkozik.

Prohászka Béla a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, Venesz-díjas mesterszakács vezetésével mutatják be a 83. Nemzetközi Zöld Héten Berlinben a magyar  Gulyásleves. A magyaros ízeket kínáló bisztróban hazai tradicionális ételeket és italokat kóstolhatnak meg az érdeklődők. Emellett a magyar színpadon hagyományőrző produkciók, táncos és zenés műsorszámok valamint élőzene színesíti a rendezvényt.

Hungarikumok a berlini Nemzetközi Zöld Héten<br />Fotó: mnhsz.com

A berlini Nemzetközi Zöld hét egy kiemelt jelentőségű kiállítás, ahol az elmúlt évben 65 ország 1550 kiállítója mutatkozott be. A rendezvény ideje alatt közel négyszázezer látogató és több, mint nyolcvanötezer szakmai érdeklődő regisztrált a vásárra, ahol nem csak nézelődtek, hanem vásároltak is a kiállított termékekből.  A kiállítást minden évben fórumok és mezőgazdasági egyeztetések kísérik, így ez az esemény mára az agrárpolitikusok egyik fontos találkozójává vált.

Forrás: mnhsz.com

További programok »

FEL