Gimisek tartottak beszámolót és vetélkedőt a finn tanulmányútjukról

2023. június 12. 16:23 | Csiffáry Zsuzsanna

A Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 10 diákja és 6 tanára egy finnországi tanulmányúton vehetett részt még áprilisban az Erasmus+ programban. Tapasztalataikat és élményeiket osztották meg hétfőn délben a Kollaborban, és egyúttal egy Finnországhoz kapcsolódó játékos vetélkedőre is sor került.

Közel 50 diák vett részt a Kollaborban megrendezett Finnországgal kapcsolatos élménybeszámolón és vetélkedőn hétfőn. Lupták Zoltán, a Békéscsabai Magyar-Finn Baráti Kör elnöke elmondta, az apropót az szolgáltatta, hogy a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 10 diákja és 6 tanára egy finnországi tanulmányúton vehetett részt áprilisban az Erasmus+ programban. A Finnországhoz kapcsolódó játékos vetélkedőhöz, iskolánként maximum kettő, 4 fős diákcsapat jelentkezését várták. 

 

 

– Arra kértük a diákjainkat, hogy számoljanak be arról az egy hétről, amelyet kin töltöttünk Finnországban. Mondják el tapasztalataikat, hogy milyen alapvető életbeli különbségeket fedeztek fel a finn hétköznapokban – fogalmazott Malatyinszki Edit, a program koordinátora. 

A pedagógus hozzátette, a finn közgondolkodás erőssége, hogyha hibát követnek el igyekeznek mindent a lehető legjobban helyretenni. 

További programok »

FEL