Fried István és Háy János kapta a Bárka-díjat pénteken

2024. február 10. 13:13 | Csiffáry Zsuzsanna

Díjátadóval egybekötött ünnepi irodalmi estet tartott a Bárka szerkesztősége péntek este Békéscsabán, a Sík Ferenc Kamaraszínházban. A lap közel három évtizede örvendezteti meg olvasóit. A lap idei díját Fried István irodalomtörténész, egyetemi tanár és Háy János író, költő kapta meg.

A rendezvényen számot vetettek az elmúlt év történéseivel, értékelték a Bárka folyóirat tavalyi lapszámait, felidézték a kiemelkedő eseményeket. Elek Tibor főszerkesztő kiemelte, hogy 2023-ban is rangos magyar írókkal és költőkkel készült beszélgetéseket, tudósításokat, tárcákat, illetve kritikákat közöltek. Az est íróvendégei és szereplői Bálint Tamás, Csillag Tamás, Farkas Wellmann Éva, Gyarmati Gabriella, Kiss László, Molnár Lajos és Szil Ágnes voltak. 

 

Fotó: Szabó Richárd/ Behir.hu

 

Elek Tibor főszerkesztő hangsúlyozta, hogy minden esztendőben olyan szerzők kapnak elismerést az irodalmi folyóirattól, akik azt publikációkkal rendszeresen gazdagították. Az idei két elismerést Fried István irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudományok kandidátusa, doktora, és Háy János József Attila-díjas író, drámaíró, költő, festő, illusztrátor, a Palatinus Könyvkiadó alapítója kapta. 

Az említett két szerző nemcsak a Bárka tavalyi számaiban tűnt fel sok-sok írással, hanem a folyóirat online felülete is rendszeresen közölte aktuális gondolataikat. Eddig tevékenységükért egy Széri-Varga Géza által megtervezett kisplasztikát vehettek át Elek Tibor főszerkesztőtől, illetve Szarvas Péter polgármestertől. Továbbá Szarvas Péter díját Bálint Tamás, költő vehette át a rendezvényen. 

Az eseményen a Beat of the lake együttes közreműködésében egy ének-gitár-szájharmónika koncertet hallhatott a közönség. 

Galéria

 

További programok »

FEL