Rendkívül erős évad volt – átadták a 2025-ös Bárka-díjat

12:05 | Sipos Gábor

A Sík Ferenc Kamaraszínház adott otthont az Ünnepi Bárka-estnek szombat késő délután. Az irodalmi folyóirat munkatársai, Szarvas Péter polgármester és Herczeg T. Tamás színházigazgató jelenlétében adták át a 2025-ös Bárka-díjat.

Elek Tibor, a lap főszerkesztője a 18 órakor kezdődő rendezvényt közel ötven érdeklődő jelenlétében nyitotta meg és lapozta végig az éves megjelenéseket, szemezve azok tartalmát. Az áttekintést követően méltatta munkatársait és tevékenységüket, beszámolt azokról a bárkás programokról, amelyeken a szerkesztők a lapot és a kultúrát népszerűsítették. Az ünnepségen a Resti Kornél zenekar „lazított”, ahogy a főszerkesztő felkonferálta a zenei kínálatért felelős kéttagú zenekart. Fülbemászó zenéik betétként szolgáltak az eseményen, ahol a beszámolók között prózai előadások is szerepeltek.

A humort sem nélkülöző programon átadták a 2025-ös Bárka-díjat. Az elismerést minden évben egy kortárs alkotó kapja, akit publicisztikái és megjelenő írásai alapján választanak ki. Az idei évben Magyary Ágnes író vehette át az elismerést.

– Mindenképpen nagy megtiszteltetés, egy visszacsatolás, hogy van értelme annak, amit csinálok. Mondom ezt úgy, hogy amikor a Gyulai Várszínházban humorfesztivál volt, ott, ahol a végvári harcok voltak, hogy egy picit ez is olyan… mint a végvári harcok. Mi is harcolunk, hogy felhívjuk magunkra és a kultúrára a figyelmet. Érezzük ebben a figyelemzavaros világba, hogy nem feltétlen ez a legnagyobb érdeklődésre számot tartó tevékenység – hangsúlyozta az író.

Elek Tibor a rendezvényen kiemelte, hogy véleménye szerint a tavalyi évben megjelent kiadványok alapján az elmúlt huszonöt esztendő egyik legerősebb éve volt.

– A díjazott az mindig kitüntetett személy számunkra, az elmúlt évben megjelent írásai, publicisztikái alapján ő érdemelte meg leginkább a Bárka- díjat. Véleményem szerint szerencsére a kultúra nem megy ki a divatból! Bár más formában, de most is érdeklődnek az emberek iránta, szerencsére ezt mutatják a kultúrával kapcsolatos, nem régen megtörtént események is – emelte ki a folyóirat főszerkesztője.

Szarvas Péter polgármester különdíjat is átadott, amely a kezdeményezésére jött létre. Olyan fiatal, feltörekvő írókat jutalmaznak évente, akik tehetségükkel kiemelkednek kortársaik közül. A Bárka szerkesztői ajánlásukkal ezúttal Kopriva Nikolett írót emelték ki, ő kapta a különdíjat.

A rendezvényen szóba került az irodalmi kiadvány online felülete is, amhol olyan írások is megjelennek, amelyek már nem fértek bele a nyomtatott kiadásba. A financiális nehézségek ellenére biztosították a jelenlévőket arról, hogy folytatódik a Bárka útja és megköszönték a város és támogatóik hozzájárulását a zökkenőmentes működéshez. 

 

Galéria

FEL