Folytatódik a Filmklub 1956 rendezvénysorozat

2017. március 8. 16:48 | Busi Ottó

Két filmmel folytatódott a Filmklub 1956 rendezvénysorozat. A programot a szabadságharc 60. évfordulója alkalmából indította a Békéscsabai Médiacentrum. A vetítéseken középiskolások vettek részt Ugrai Gábor történelemtanárral, aki a látottakat segített értelmezni.

Tavaly a Bűn és bűntelenség című filmmel indult a Filmklub 1956 rendezvénysorozat, amelyet a szabadságharc 60. évfordulója alkalmából indított a Békéscsabai Médiacentrum. A program részeként kedden két filmet láthattak a középiskolások.

Délelőtt a Széchenyi István Közgazdasági Szakgimnázium diákjai nézték meg a Vérbírók című filmet, amely azokról a bírákról szól, akik a szabadságharc leverése után ítéltek halálra forradalmárokat. A filmben azt követhetjük végig, ahogy az egyik életben maradt áldozat mindenképp beszélni akar korábbi ismerősével, azzal az emberrel, aki 1957-ben halálra ítélte.

A nap második felében a Hazaérés című filmet vetítették a Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban, amely Koszmovszky Edináról, a piros ruhás lányról szól. Ő a forradalom kezdetén alig 18 esztendősen olvasta fel a diákság 14 pontos követelését. A középiskolásokkal volt Ugrai Gábor történelemtanár aki segített értelmezni a látottakat. A diákok elmondása alapján a filmek nagy hatással voltak rájuk, sok olyan információt szereztek amit eddig nem, vagy kevésbé ismertek.

A program mögött a Békéscsabai Médiacentrum Kft. áll. Opauszki Zoltán, a cég ügyvezetője elmondta: közszolgálati jellegű médiaszervezetként foglalkozniuk kell mindazzal ami közérdeklődésre számíthat, '56 emléke, annak gondozása pedig ilyen feladat, melyet a Médiacentrum örömmel vállalt fel.

A résztvevők úgy látják, érdemes volt elindítani a programsorozatot, ugyanis a diákokkal sikerült megismertetni és ápolni 1956 emlékét.

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.

További programok »

FEL