A foglalkoztatási paktumról tartottak fórumot a munkáltatóknak

2021. október 27. 14:09 | Papp Ádám Sándor

A "Helyi foglalkoztatási együttműködések Békéscsaba Megyei Jogú Város területén és várostérségében”, valamint a „Foglalkoztatási paktum Békés megyében” című projektek újabb eseménye zajlott szerdán, a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az előadásokon többek között a munkáltatókat tájékoztatták a finanszírozási lehetőségekről, a minősítési rendszerről és az adatkezelésről.

A paktum célja, hogy a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldala közötti információcsere hatékony legyen, így minél több munkanélkülit visszaintegráljanak a munka világába – kezdte köszöntő beszédét a térség országgyűlési képviselője. Herczeg Tamás elmondta, hogy 2022 március 31-ig meghosszabbodott a paktum végrehajtási ideje, de egy újabb kérelemet adtak be, amely a jövő év őszéig terjedő munkát tesz lehetővé. A munkaerő piaci folyamatokat látva megváltozott a helyzet, a keresleti és kínálati viszonyok eltérnek egymástól – tette hozzá.

– Ebből a szempontból is kiemelten nagy szerepe van a paktumnak, hogy azokat a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűnek vélt társadalmi rétegeket megtalálja, amelyek nehezebben tudnak visszatérni a munkába. Cél, hogy a munkavállalók megfelelő információt kapjanak és összehozzák a munkáltatót és a munkakeresőt. Természetesen az államnak is van feladata. A kormányzat által újabb támogatási program indul el a 30 év alattiaknak, továbbá nagyléptékű fejlesztés előtt áll a békéscsabai reptér és az ipari terület annak a környéken, valamint infrastruktúrális beruházás is várható – emelte ki a politikus.

 

Galéria

 

Szegedi Balázs, a Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum irányítócsoportjának elnöke arról beszélt, hogy a megyei, valamint a békéscsabai paktumiroda 4. alkalommal hívta közösen életre a rendezvényt. Kiemelte: a paktumon keresztül 2017 óta 2700 embert vontak be a programba és 1300 főt sikerült munkához juttatni.

– A megyei paktumban 2021 szeptember végéig 1942 főt vontunk be a programba és több, mint 900 fő jutott munkához. A békéscsabai paktumba 764 főt vontunk be és 387 fő jutott munkához. Ez összesen 2700 bevont személyt és 1300 főt jelent, aki elhelyezkedett a munkaerő piacon.

Ez az eredmény megsüvegelendő – fogalmazott Szegedi Balázs. 

A foglalkoztatási fórumon résztvevők több témában hallgathattak meg előadásokat, amely kifejezetten a munkáltatóknak szólt. Tájékoztatták a jelenlévőket többek között a vállalkozások finanszírozási lehetőségeiről, a foglalkoztatók munkavállalói adatkezeléséről, de többek között szó esett a felelős foglalkoztató minősítési rendszerről is.

A rendezvény a „Foglalkoztatási paktum Békés megyében” című, TOP-5.1.1-15-BS1-2016-00001 azonosító számú és a „HELYI FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS TERÜLETÉN ÉS VÁROSTÉRSÉGÉBEN" című TOP-6.8.2-15-BC1-2016-00001 azonosító számú
projektek keretében valósultak meg.

További programok »

FEL