"Ha az emberek meg akarják változtatni a világot, saját magukkal kell kezdeniük"

2019. december 25. 12:17 | behir.hu

Jézus születése a mai emberiség számára is a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi. Ha az emberek meg akarják változtatni a világot, saját magukkal kell kezdeniük – hangoztatta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szentestei misén.

A szertartás a fényárban úszó bazilika főbejáratánál vette kezdetét, ahonnan Ferenc pápa a főoltárig vonult. Itt felcsendült a latin nyelvű Kalenda éneke és az oltárnál elhelyezett Gyermek Jézus-szobránál népviseletbe öltözött gyerekek helyeztek el virágot Olaszország, Japán, Venezuela, Kenya, Uganda, a Fülöp-szigetek és Irak képviseletében. Az államok az egyházfő idei és a jövőben tervezett útjait jelképezték. A misén arabul az egyházért, franciául a törvényhozókért és kormányzó emberekért, kínaiul a családokért, portugálul a papi hivatásért, szuahéli nyelven a szegényekért, a magányosokért, a szenvedőkért imádkoztak.

Az egyházfő olaszul mondott beszédében kijelentette: Jézus születésével az isteni szeretet teljesen ingyen áradt a földre, miközben itt, a földön az a logika látszik érvényesülni, hogy csak akkor adunk, ha kapunk is érte valamit cserébe. Ferenc pápa hangsúlyozta: Isten a mai embereket is bátorságra, bizalomra, reményre inti az élet sötét pillanataiban, azt sugallván: „ne gondoljuk azt, hogy a szeretet csak időpazarlás”. Ferenc pápa elmondta: nem lehet állandó kifogásként felhozni, hogy az élet rossz, az egyház nem működik, a világ nem jó irányba halad.

– Ha értelmet akarunk adni az életnek, ha meg akarjuk változtatni a világot, akkor saját magunkkal kell kezdenünk. Az egyház, a történelem akkor változik meg, ha nem a többieket akarjuk megváltoztatni, hanem magunkat, életünket ajándékként adományozva másoknak. Ne várjuk el a hozzánk közel állótól a jó cselekedetet ahhoz, hogy jót tegyünk vele, s az egyháztól se várjuk, hogy tökéletes legyen a szeretetünk elnyeréséhez, tegyük meg mi az első lépést – jelentette ki a pápa.

A szertartás végén Ferenc pápa a gyerekek kíséretében a Szent Péter-bazilika egyik kápolnája betlehemében a jászolba fektette a Gyermek Jézus-szobrát. Ferenc pápával bíborosok és püspökök koncelebráltak. A papsággal együtt mintegy ötezren tudtak bejutni a bazilikába, hívők és a karácsonyi ünnepeket Rómában töltő turisták, többségükben külföldiek. Az idén sokkal többen igyekeztek részt venni a szertartáson, mint tavaly: az este fél tízkor kezdődött mise előtt már órákkal sorban álltak a Szent Péter tér bejáratainál. Aki nem váltott előre ingyenes jegyet, a téren kivetítőkön követhette a ceremóniát.

Forrás: hirado.hu

További programok »

Világ

Chicago csabai származású főkonzulja is megemlékezett a NATO csatlakozásról

Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulójára emlékeztek kedden az Egyesült Államokban, a Missouri állambeli Independence városában, ahol 1999. március 12-én hivatalosan véglegessé vált Magyarország, valamint Lengyelország és Csehország belépése az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.
2024. március 17. 19:20
FEL