Félidőben: Fülöp Csaba rendszeresen fogadóórát tart

2017. június 17. 14:14 | Mikóczy Erika

Fülöp Csaba, a 6. számú választókerület egyéni képviselője. Megválasztása óta szinte minden hónapban, a közgyűlést megelőző hét csütörtökén tart fogadóórát a VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtárban, ahol sokan keresik meg kéréseikkel.

– Mit sikerült megvalósítani a fogadóórán felmerült lakossági igényekből?

A választókerületi célelőirányzat és az infrastruktúra-fejlesztési keret lehetővé tette, hogy járólapokból összesen mintegy egykilométernyi új útszakaszt hozzunk létre a lakók kérésére. A Kazinczy utcát összekötöttük a Szabolcs utcával két helyen, de a Petőfi utcán és a Vécsey utcán is kétsoros járólapok kerültek a kitaposott nyomvonalakra. Többen is jelezték, hogy szükség lenne az épületük közelében kerékpártárolóra, az igények alapján meghatároztuk azokat a helyeket, ahová ilyet telepíthetünk. A most zajló programmal együtt közel száz tároló kihelyezése valósul meg. Sokan keresnek meg tereprendezéssel, gallyazás, padok igényével, de az út és a járda is szinte mindig napirenden van. Ezt is figyelembe véve újultak meg parkok, jöttek létre pihenőhelyek a körzetemben.

– Milyen egyéb kisebb-nagyobb fejlesztések voltak még?

Az Andrássy út gimnázium előtti szakasza megújult, a Kazinczy utca 2., valamint az Ihász u. 5-6. számú házakhoz tartozó parkolók újraaszfaltozása megtörtént, és játszótéri kerítéseket is felújítottunk. A bruttó kétmilliárdos városi útfelújítási program részeként pedig közel 69 millió forintos fejlesztés történt a Vécsey, az Álmos és a Pátkai Ervin utcán.

– Iskolák, óvodák, bölcsőde és kulturális intézmény is működik a körzetben. Többen felújítás is zajlott vagy zajlik.

– Két éve megtörtént az Andrássy gimnázium kollégiumának teljes tetőfelújítása, most az energetikai felújítás zajlik, ami a Petőfi utcai iskolában is elindult. A Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda Tábor utcai telephelyén két évvel ezelőtt teljes tetőfelújítás történt, most pedig a TOP-keretből bővítik és korszerűsítik az intézményt. A körzetemben van a Kemény Gábor szakközépiskola, amely tavaly ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, és a Szigligeti utcai bölcsőde is, amit kedvelnek a szülők és gyerekek. A kulturális és a közösségi élet méltó színtere itt a Vasutas Művelődési Ház, amelyben működnek a vasutas fúvósok, és ahol otthonra talált a Tabán Táncegyüttes is számos más csoport mellett.

– Szigligeti utcai óvoda tanmedencéjének felújítását már a ciklus kezdetén a zászlajára tűzte. Mi történt eddig, és mi várható ezután?

– A 2014-es választások idején gyakorlatilag már több mint egy éve nem működött az uszoda. Próbáltuk keresni a megoldás lehetőségét. Széles körű összefogás indult el támogatójegyek kibocsátásával, és három jótékonysági előadással (Jókai színház, Körös-parti Vasutas Koncert Fúvósok, Bagi-Nacsa est) gyűjtöttünk a felújításra. Országosan ismert sportolók és sportvezetők, például Kemény Dénes, Gergely István és Güttler Károly nyilatkozatban támogatták a tanuszoda felújítását – ami most már megvalósulni látszik. Az úszóklub 36 millió forint támogatást ad a beruházáshoz, a közgyűlés pedig megszavazta, hogy az önkormányzat hitelből biztosítja a fennmaradó 55 millió forintot. A közbeszerzési eljárás és a hitel folyósításának gyorsaságától függően, reményeink szerint talán már ebben az évben elkészülhet a tanuszoda felújítása.

–  Milyen további tervei vannak a körzetet illetően?

– Az eddigiekhez illeszkedő fejlesztések megvalósítását szeretném elősegíteni a továbbiakban is. Cél a szilárd burkolatú utak felületének növelése, tervben van régebbi szakaszok felújítása, a játszóterek folyamatos fejlesztése, és úgy tűnik, további kerékpártárolókra is van igény. Régi kérés a Kazinczy és az Őr utca kereszteződésében a zebra kialakítása, ez a tervek szerint a nyár végére meglesz. Igyekszünk megoldani, amit csak lehet.

 

További programok »

FEL