Fülöp Csaba: Hatalmas összefogás eredménye a tanmedence felújítása

2019. március 30. 12:22 | Mikóczy Erika

Fülöp Csaba, a 6. számú választókerület egyéni képviselője, a közművelődési, ifjúsági oktatási és sportbizottság, az önkormányzati közbeszerzési döntéshozó bizottság, valamint a lakásügyi bizottság tagja. A ciklusban az egyik legnagyobb sikernek azt tartja, hogy hatalmas összefogás eredményeként megújulhat a Szigligeti utcai óvoda tanmedencéje.

 

– Négy évvel ezelőtt indult el a folyamat, támogatójegyeket bocsátottunk ki és jótékonysági esteket szerveztünk a tanuszoda felújításáért. Ezek a lépések maximálisan ráirányították a figyelmet a problémára, nagyon sokan az ügy mellé álltak, rengetegen megmozdultak annak érdekében, hogy legyen előrelépés. Úgy gondolom, ennek az összefogásnak is köszönhető, hogy az Előre Úszóklub 35 millió forintos támogatást tudott szerezni a szakszövetségtől, emellett az önkormányzat 55 millió forintos támogatást szavazott meg, amelyet később még 10 millió forinttal kiegészített, így összejött a pénz a beruházásra. Idén év elején el is indult a munka, a tanuszoda várhatóan augusztusra készül el.

 

A tanmedence felújításáért több előadást is szerveztek

 

–  Emellett számos más kéréssel is megkeresték a körzetében élők. Milyen igények merültek fel, és mit sikerült megvalósítani?

 

–  Rengeteg lakossági megkeresés érkezik hozzám, ezek elsődlegesen utak, járdák, padok, közterületek, játszóterek állapotára, kerékpár-tárolók létesítésére vonatkoznak. Az ott élők kérésére a körzetben közel másfél kilométernyi új, szilárd burkolatú út épült, ebből 800 méter a Kazinczy-lakótelepen még a ciklus első felében. Emellett a választókerület több részén is létesült 30-40 méteres szakaszonként több száz méter. Ezek a fejlesztések a választókerületi célelőirányzatból, illetve a kerületi infrastruktúra-fejlesztési alapból valósultak meg. Nagy eredménynek tartom azt is, hogy körzetben a lépcsőházak több mint kilencven százaléka előtt ma már kerékpártároló van. Korábban több helyen kővel volt beszórva a kerékpártárolók környéke, ezek többségét most járólapokkal látjuk el, illetve amelyek később készültek, ott eredetileg is járólapos burkolat van.

 

Lakossági kérésre kerékpártárolók és járdák készültek

 

Tavaly nyáron belekezdtünk egy nagy padfelújítási programba. Ennek keretében a Kazinczy lakótelepen 67 pad teljes egészében megújult, és a lakók kérései alapján több helyre új padokat is helyeztünk ki, a programot idén folytatjuk. Fontos eredmény az is, hogy az Őr utca-Kazinczy utca kereszteződésében gyalogátkelőhelyet létesítettünk, ami jelentősen javítja a környék közlekedésbiztonságát. A Kazinczy utcai játszótér teljesen megújult, de a Pátkai utcai játszótéren is felújítottuk a játszóeszközöket és be is kerítettük a helyet. A Petőfi utca 14-16. szám előtti útszakasz régebben nagyon töredezett volt, 3,5 millió forintból ezt is megszépült, és két fekvőrendőrt helyeztünk ki. A nyári szünetben pedig szeretnénk legalább elkezdeni az Andrássy gimnázium előtti terület felújítását.

 

Az Őr utca-Kazinczy utca kereszteződésében gyalogátkelőhelyet létesítettek

 

– A körzetben lévő több intézményben is voltak fejlesztések, ezek közül melyeket emelné ki?

 

– Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt időszakban több önerős fejlesztés is megvalósult az intézményekben. A TOP-fejlesztések természetesen nálunk is több intézményt érintettek, de ezen felül elvégeztünk olyan feladatokat is, amelyeknek a fedezetét a kérésünkre a pénzügyi bizottság vagy a tankerület biztosította. Ilyen volt például még a ciklus elején az Andrássy gimnázium kollégiumának a tetőfelújítása, a Tábor utcai óvoda tetőfelújítása, a Szigligeti utcai bölcsőde udvarának a felújítása, a Szigligeti utcai óvodában egy fejlesztőszoba kialakítása, a Kemény Gábor Szakgimnáziumnál és a Petőfi utcai iskolánál kerékpártároló létesítése, valamint ez utóbbinál öt tanterem padlóburkolatának a teljes felújítása.

 

A Szigligeti utcai óvodában egy fejlesztőszobát is kialakítottak

 

– Ősszel ismét önkormányzati választás lesz. Tervezi a folytatást?

 

Számtalan feladat áll még előttünk, például további játszótér-felújításokra van szükség, a Vécsey utcai sportpálya szintén felújításra vár, valamint újabb szilárd burkolatú útszakaszok is kellenek. Szóval igen, szeretném folytatni a munkát, a választókerületből is sokan biztatnak erre.

 

 

További programok »

FEL