Fülöp Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a lépés egy teljesen ellentmondásos helyzetet teremtett a városban, hiszen a társasházi lépcsőházaknak korábban önkormányzati támogatás mellett saját költségen kellett zárt, esztétikus kukaedény-felépítményeket telepíteniük a rend megőrzése érdekében. Most viszont a szolgáltató döntésével a bárki által hozzáférhető, nyitott gurulós konténerek egyszerűen visszakerültek a nyílt utcákra, semmissé téve a korábbi köztisztasági törekvéseket.
A Kazinczy üzletsoron, a Lila Akác ABC mögötti területen például hetek alatt katasztrofális állapotok keletkeztek a konténerek környezetében. Az edényzetek környezete több helyen is szemetesebb mint volt, a konténerek megteltek, azok teteje állandóan nyitva van.
– A kukák környéke is tele van szeméttel és hulladékkal, szelektív gyűjtésről pedig szó sem lehet, ki kell jelenteni, hogy teljes kudarcba fulladt a próbálkozás. Rontja a városképet, közegészségügyi kockázatot jelent és a közelben lévő üzletek forgalmát is veszélyezteti ez az állapot. Kezdeményezni fogom a választókerületemben található szelektív szigetek helyén létrejött hulladékgyűjtő pontok átvizsgálását és amennyiben a lakossági akarat meglesz hozzá, javasolni fogom azok megszüntetését – fogalmazott Fülöp Csaba, aki a közösségi oldalán várja az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat, észrevételeket.