Cipősdobozokat gyűjtöttek a 6. számú választókerület lakói

2019. december 19. 12:25 | behir.hu

A Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez csatlakoztak.

Fülöp Csaba a 6. számú választókerület egyéni önkormányzati képviselőjeként idén is csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat által 2004-ben életre hívott, idén 16. alkalommal megrendezett „Cipősdoboz” akcióhoz, amelynek célja, hogy olyan rászoruló gyermekek is karácsonyi ajándékhoz jussanak, akik önhibájukon kívül nem tudnak a családjukkal igazi ünnepben, ajándékozásban részesülni.

A képviselő célként tűzte ki az idén is, hogy a körzet aktívan részt vegyen a kezdeményezésben, és az itt élők, valamint az itteni intézmények segítségével minél több doboznyi ajándékot tudjanak összegyűjteni a rászoruló gyermekek és családok számára. Az akció a napokban lezárult, a választókerületben ismét rengeteg, ajándékkal teli cipősdoboz gyűlt össze, amelyeket december 18-án, szerdán délután adtak át a Berényi úti gyűjtőpontnál. 

A Petőfi Utcai Általános Iskolában és az Andrássy Gyula Gimnáziumban 305 darab, ajándékkal teli cipősdoboz gyűlt össze. A 6. számú választókerületben negyedik egymást követő évben rendezték meg a két intézmény segítségével az akciót, ennek részeként eddig több mint 1 300 adományokkal teli dobozt ajánlottak fel a rászorulóknak. Az ajándékokat békéscsabai és Békés megyei családok fogják megkapni.

 

Galéria

További programok »

FEL